Bemutatjuk Magyar Péter lecserélt kulcsemberét, aki az ezoterikus kurzusok mestere

2025. április 08. 19:51

Ezoterikus pénzszerző kurzusokat hirdetett és közvetve érintett a Fuzik-ügyben Magyar Péter volt szervezője, Farkas Dezső.

2025. április 08. 19:51
Farkas Dezső

Nemrég robbant a hír, hogy Farkas Dezső, a Tisza Szigetek szervezője nem sokkal azután, hogy visszalépett a Tisza Pártban, máris távozott onnan. (Farkas a Mandinernek küldött állítása szerint nem volt párttag, csak alkalmazott.)

A Tisza Szigetek volt koordinátorának felesége, F. Márta érintett a Fuzik-ügyben, ami kapcsolódik az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb korrupciós botrányához,  amelyben Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Baja Ferenc és Tóth Csaba korábbi vagy jelenlegi szocialista politikusok is a vádlottak padján ülnek. Farkas felesége úgy érintett, hogy igazgatósági tagja a Future FM-nek, amit 97 milliós csalással vádoltak. Farkas lapunknak küldött levele szerint felesége nem látott bele a céges számlákba, a cég pedig a vádirat szerint utólag befizette a bűnügyi számlára a 97 milliót. 

De mint azt a Mandiner korábban megírta, Farkas gazdasági-pénzügyes végzettségét furcsa kurzusok meghirdetésére is felhasználta. 

Az egyik volt a „Farkas-szemlélet Kurzus”, a másik a „Pénz energia workshop”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyilván a Corvinuson pénzügyi mesterdiplomát szerző, majd a Babson College-ban nemzetközi vállalkozást tanuló Farkas már csak ért a pénzenergiákhoz.

A foglalkozáson „feloldották a pénzzel kapcsolatos félelmeket”. Mint írták: „Segítünk beazonosítani a jelenleg nálad működő pénzügyi rendszerlogikákat, majd elkezdjük felülírni mindazt, ami jelenleg korlátoz a pénzügyi szabadság megélésében. A workshop végére betekintést nyersz egy új pénzügyi gondolkodásmódba, ami az elméd által képzett pénzügyi blokkokat felszabadítja.” De az „energetikai kiigazítás” sem maradhatott el: „Lilla kiigazításokat végez a személyes erőteredben. 

A megjelenő pénzzel kapcsolatos torzult energetikai programokat, amiket az idegrendszer működtet kiigazítjuk energetikailag is a workshopon.” 

A foglalkozás 40 ezer forintba került, az akciós VIP-ár 60 ezer forint volt.

Akinek a pénzzel nem, de az életmódjával voltak problémái, azok pedig a „Farkas Szemlélet” nevű kurzus keretei között fejleszthették magukat. A honlap leírása szerint a „Farkas Szemlélet segít áttörni az üvegplatfont, legyőzni a mentális gátat, amivel szembe nézel”. Továbbá a „kurzus segít leküzdeni a mindennapi problémákat, mert olyan mentális képességgel ruház fel, amivel könnyebben veszed az akadályokat”. A weboldal szerint ezt a kurzust azoknak találták ki, akik „elakadtak az életben”, akiket „nyomasztják a napi problémák”, és akik „szomjaznak a sikerre”. Ez is nagyjából 40 ezer forintba került.

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2025. április 08. 21:59
Hajajj, MP. A fénykép, nézd a képet doki: ketten már el is tűntek róla. Csinálj már valamit! Vissza a jövőbe!
anegy_
2025. április 08. 21:40
Ez a tisza-mocsár csapat nem semmi pénzszerző-technikával büszkélkedhet! Beszarás, hogy a sok agyhalott támogató ezt mind önként és dalolva fizeti :))))) Na, Üdv : 2/3 még egy-két évtizedig
letsgobrandon-2
2025. április 08. 21:14
micsoda csapat
Kovács József
2025. április 08. 20:53
Az ilyen szélhámosokat a vadnyugaton a kátrány és toll módszerével kezelték. Első lépésben kátránnyal öntötték le, majd tollba hempergették. Így elment a kedvük a további emberek becsapásától.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!