„Amikor riporterek kérdeznének Kollártól, élőlánccal zárják el, mint Magyar Pétert és a szektatagoknak még az sem derogál, hogy »hazudik a tévé« kántálással csináljanak tökhülyét magukból, miközben mögöttük kuksol a negatív főszereplő, akit minden normális ember messziről elkerülne és kiközösítene a soraikból. Ha ez nem történik meg, mint a tiszásoknál, akkor bizony közösségi amnézia és komoly skizofrén tünetegyüttes áll fenn.
Magyar Péter és hitvány bandája tartottak egy görbe, törött tükröt az embereik elé, megfosztották őket a valóságtól, egy rémálomszerű mesébe kalauzolták őket, ahol az áruló Ephialtész a hős és nem Leonidasz, ahol a törököknek szurkolnak a mohácsi csatában, ahol renegátnak, árulónak lenni dicsőség, ahol a labancok a menők, nem a kurucok, ahol az erény szégyellnivaló és maguk faragtak istenséget a tömeg elé. Az aranyborjú előtt hajlonganak, a bűnt dicsőítik és a szintet viszik le a mélybe, nem egymást próbálják felhúzni.