Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

A fiú ott volt akkor is, amikor Ferenc pápát megválasztották.

„Az idei húsvétvasárnap igen emlékezetes számunkra: Péter fiúnk a római Német-Magyar Kollégium papnövedékeként a mikrofont tartja Ferenc pápa Urbi et Orbi-áldása közben” – írta egy büszke édesapa közösségi oldalán.
Majd így folytatja:

ma reggel Ferenc pápa elhunyt”.
„2013. március 13-án – hónapokkal korábban megtervezett családi kirándulás keretében – ott voltunk a Szent Péter-téren, amikor Ferenc pápát megválasztották és felszállt a fehér füst. Péter akkor 12 éves volt. Most, 12 évvel később Ferenc pápa pontifikátusának utolsó pillanatait is közvetlen közelről láthatta” – fogalmazott a férfi.
Nyitókép: Véghseő Tamás közösségi oldala