Példátlan rendbontás: kárt okozhatott a Parlament épületében a momentumos akció

2025. március 19. 10:57

Már azzal súlyosan vétkeztek, hogy pirotechnikai eszközt vittek az ülésterembe.

2025. március 19. 10:57

Nem marad következmények nélkül a Momentum parlamenti botrányokozása. A momentumosok az országgyűlés szavazását zavarták meg Bedő Dávid és Lőcsei Lajos füstgyertyát tartottak a magasba, hogy megakadályozzák a szavazás menetét, ám nem jártak sikerrel. Közben mások a karzatról papírokat szórtak az ülésterembe, és azt kiabálták, hogy „nem hagyjuk”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Latorcai János levezető elnök közölte, hogy a rendbontó képviselőkre szankciók várnak. 

Bedő Dávid később úgy nyilatkozott, várhatóan hat havi képviselői fizetésének megvonása lesz az akció következménye, ám ezt ma még nem tudni. 

Méltatlan körülmények között kellett szavaznia a képviselőknek. Fotó: képernyőkép

A Mandiner információi szerint valóban lesz következménye a példátlan rendbontásnak, az ügy kivizsgálása jelenleg még tart, ám napokon belül megszülethet a döntés, hogy milyen büntetést kapnak a méltatlan viselkedést tanúsító momentumos képviselők. 

Mivel a Parlament épületébe szigorúan tilos pirotechnikai eszközt bevinni, már ezzel komoly vétséget követtek el a képviselők, 

mellette azt is vizsgálják, hogy a füstgyertyák füstje okozott e kárt a terem felbecsülhetetlen értékű berendezésében Egy biztos, súlyos büntetésre számíthatnak a képviselők. Legutóbb Hadházy Ákos kapott 7 milliós büntetést, miután február 24-én Orbán Viktor napirend előtti felszólalásának kezdetét zavarta meg, a miniszterelnök 18 évvel ezelőtt elhangzott szavaival. Kövér László házelnök akkor kijelentette, egy képviselő csinálhat bohócot magából, bár ez nem tanácsos. 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Súlyos büntetés vár a momentumos képviselőkre. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bogdán
2025. március 19. 22:46
Elvetemült állatok.... Katasztrófa, a momentum részéről Na aki a baloldalra szavazna, megérdemel tőlük minden aljasságot!!!!!
herden100
2025. március 19. 17:42
🇭🇺🏳️‍🌈🇮🇱 www.botondgyula.hu/posztmodern/szephistoria/
Obsitos Technikus
2025. március 19. 14:27
Van vagy 6-7 bűncselekményfajta, amit rájuk lehet húzni.
letsgobrandon-2
2025. március 19. 12:43
ennyire képesek a kis zsiráf elmebeteg kuncze unokák
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!