„Hajós András egy büdös paraszt” – ilyen aljasságban még soha nem volt része Korda Györgynek

2025. március 18. 11:10

A legendás házaspár szerint a Balázs Klárit durván megsértő Hajós András csak egy dilettáns, akinek a kijelentése hitelrontásnak és becsületsértésnek tekinthető.

2025. március 18. 11:10
null

Csak azt tudom mondani, hogy egy büdös paraszt, egy bunkó, és ezzel nem a földműveseket akarom megsérteni – többek között ezt mondta Hajós Andrásról a Borsnak Korda György, aki teljesen kiakadt, amiért a magát rutinos vesztesoldalinak tituláló baloldali celeb az egyik televíziós műsor zsűrijeként arról beszélt, hogy Balázs Klári 40 év után sem tanult meg énekelni a férje mellett.

„Ilyen bunkósággal én még nem is találkoztam, még akkor sem lehetne ilyet mondani, ha igaz lenne. De egy ötven éve pályán lévő énekesnőnek, akiről tudjuk, hogy milyen gyönyörűen énekel, nem is értem…” – dühöngött Korda. Hozzátette, még az is gusztustalan lenne, ha az ott elhangzott énekhangokra tenne megjegyzést Hajós, pedig „aztán ott voltak olyanok, akiknél a kiskutyám jobb hangot ad, ha meghúzzák a farkát”.

Aki a szakmában van, tudja és hallja, hogy énekel, de ő nem szakmabeli, csak egy dilettáns. Nem akarom méltatni a munkásságát, de aki tud mondani hirtelen egy Hajós András slágert, annak én fizetek

– szögezte le az ország egyik legnépszerűbb énekese, aki rendszeresen telt ház előtt lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, a Budapest Parkban és a legnépszerűbb hazai fesztiválokon is.

Később közösségi oldalán egy közleményt is kiadott a legendás házaspár, amelyben többek között azt írják, 46 éves közös zenei pályafutásuk alatt ilyen aljas és a nagy nyilvánosság előtt történő hitelrontásban és becsületsértésben még nem volt részük.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Korda György Facebook-oldala

 

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2025. március 19. 17:36
Hajóssal az a legnagyobb problémám hogy egy olyan csatornához ment el zsűrizni akik naponta hazudnak. rágalmaznak, emberek sokaságát verik át. Akit a pénz úgy elvakít hogy ezen csak úgy lazán át tud lépni az én szememben egy hitvány ember. Én elvből nem nézem ezt az elaljasult csatornát. Az internetről van információm a történtekről ami engem igazol, hogy nézhetetlenek.. Erre a szennycsatornára se villanyáramot, se időt nem pazarolok ahol a vezetés alaptézise az emberek átverése..
evpus
2025. március 19. 08:08
Hajós meg egy beképzelt nímand, aki valami miatt azt hiszi magáról, hogy tényező. Így legalább szépen belesimul az ostoba lipsik tömegébe.
Dominik
2025. március 19. 02:42
Fú nem normális, aki ennyire kiakad egy ilyen semmi TVs bugyuta magánjellegű duma után.
bagoly-29
2025. március 18. 20:48
Hagyjuk már ezt a celeb házaspárt! Miért nem képesek egyesek szépen megöregedni s úgy is viselkedni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!