Tehát a választási győzelem érdekében kerülni kell a korábbi ellenzéket (megalázva mindazokat, akik valaha is kockázatot vállaltak, és akik nem tavaly, de mondjuk tizenöt éve léptek ki a Fideszből), kerülni kell a szexuális kisebbségek jogait érintő kérdéseket, kerülni kell a szabad Ukrajnáról szóló párbeszédet, és általában minden olyan kérdést, amelyet Orbán aláaknázott. Tehát mégis csak úgy kell táncolni, ahogy a főnök fütyül. A politikai pragmatizmus felülír mindenféle elvet és mértéket. Beérett a munka, mára a magyar társadalom jelentős része egyszerűen nem is érzékeli, mennyire embertelen, ahogy érez, ahogy gondolkodik.
Magyar Péternek a megbélyegzés, a kirekesztés, az elhallgatás talaján kell újraépítenie a nemzetet. De hogyan is képzelik ezt? A választásokig elfogadjuk, hogy fasiszta törvényt hoztak, hogy a nem heteroszexuálisokat végérvényesen összekötötték a pedofíliával, hogy megvonták az emberek szabad gyülekezési jogát, hogy a miniszterelnök, mint Szálasi poloskának nevezte a civileket, az újságírókat, a bírákat, akiket ki akar takarítani, hogy több százezer embert aláztak és félemlítettek meg, mindezt azért, hogy valahogy elnyerjük azoknak a kegyét, akik számára mindez nem probléma, hiszen egyetértenek. És ha majd megszavaznak minket, akkor majd újra megengedjük a Pride-ot és így tovább. De mi lesz akkor azokkal a homofóbokkal, akik ránk szavaztak? Ők nem fognak majd lázadni? Lesz elég pénz betömni a szájukat? Ezzel a stratégiával sikerül újra a jövőbe utalni egy alapvető problémát: a magyar társadalomból kiveszett empátiát.
Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy a sokaság napi gondjaihoz (egészségügy, oktatás, adópolitika stb.) hozzátartozik a megalázottság érzése is. Nem leválasztani kellene egymásról ezeket az ügyeket, hanem ügyesen összeboronálni. Nem elhatárolódni kellene, hanem összefogni. Nem távolságot tartani, hanem közeledni. Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy meg kell tartani a Pride-ot, és ki kell állni az LMBTQ+ közösség mellett – és nem mismásolva, hanem egyenesen. Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy a magyar embereknek joga van kifejezni a haragjukat abban a formában, amelyben kívánják, különös tekintettel arra a körülményre, hogy a demokratikus érdekképviselet és a hatalom kontrolljának mechanizmusait a jelenlegi kormány felszámolta. Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy a demokratikus választás nem egy ember akaratának támogatását szolgálja, és ezért végre el kellene fogadnia, hogy a sokszínűség nem az ő személyes imágójának ellehetetlenítése, hanem a szabadság megélésének alapvető formája. Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy káros összemosni 2025-öt 2006-tal, és ellentétben az ő állításaival, pont ez a kommunikáció szolgálja a Fidesz érdekeit. Nem harcolhatunk a szabadságért a szabadságunkat föláldozva. És nincs magasztosabb cél, mint túllépni végre az önfelmentő hazugságainkon. Egy ügyes stratéga ezt a Pride aknát simán átkeretezi, és csinál belőle egy össznemzeti ügyet. Fölösleges arra hivatkozni, hogy a vidékieket ez nem érdekli. Ez is csak arra jó, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. BETILTOTTÁK A SZABAD GYÜLEKEZÉST, EMBEREK!!! HALLÓ!!!!!!!!!!!!!!
Magyar Péternek vállalnia kell a kockázatot, hogy ne veszítse el hitelét, és együtt kellene sétálnia mindazokkal, akik a térfigyelő kamerák kereszttüzében is felvállalják akár nemi, akár politikai identitásukat. Mert kizárólag egyetlen üzenet erősíti a nemzetet: You’ll never walk alone!”