Elképesztő állapotok voltak a kínai horrorbüfében: hiába zárták be a hatóságok, máris megnyitottak, csúnyán ráfáztak

2025. március 06. 09:12

Ahogy távoztak a hatóság emberei, a büfések újranyitottak a szörnyű állapotok ellenére.

2025. március 06. 09:12

Vastagon állt a zsír- és kosztakaró két budapesti kínai büfé konyhájában – számolt be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NKFH) jelentése alapján a Blikk, amely szerint a hatóság két kínai gyorsétteremben folytatott vizsgálatot az Alkotás utcában, és több súlyos problémát is feltártak. Mint írták, a konyhákat rettenetes állapotban találták: korhadtak az ablakok és ajtók, és olyan vastagon áll rajta a zsíros szennyeződés, hogy már nem is tudták azokat becsukni, és ezek alatt a nyílászárók alatt tárolták a már készre sütött húsokat. 

A falakat, kapcsolókat, vezetékeket, páraelszívót és a hűtőket kívül belül zsír- és kosztakaró borította.

Mint írták, a zöldségelőkészítő helyiség még rosszabb állapotban volt: a nyers, szeletelt csirkemellet a mosogató szélén tárolták, mellette a padozaton ázott a vízben a hámozott krumpli, és még meleg víz sem volt. A mosogató szintén problémás volt, rosszul vezették el a szennyvizet, penészes és koszos volt a fal is, és kézmosó sem volt; és a pince se volt jobb, ahol az élelmiszer-alapanyagokat tárolták. 

A hatóságok a súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal elrendelték mindkét vendéglátóhely működésének felfüggesztését. De még aznap bejelentést kaptak arról, hogy az étterem kinyitott. Amikor visszatértek, már két vendég is volt az étteremben, és a másik büfében is fogadtak rendeléseket.

Mindezek alapján az NKFH azonnal intézkedett a büfék bezárásáról és elindította a hatósági eljárásokat, amely során szigorúan fellép az ismételt jogsértést elkövető vállalkozásokkal szemben.

A nyitókép illusztráció. Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2025. március 06. 13:02
NEM IS ÉRTEM KIK JÁRNAK KINAI KONYHÁRA?????????????????????,BE NEM TENNÉM A LÁBAM KINAI ÉTTEREMBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
madre79
2025. március 06. 11:33
Koreában a nő a földön vágta a zöldséges, miközben valami ronda lé csordogált mellette.
nemecsek-3
2025. március 06. 11:10
Arról is jó lenne hallani, mi lesz a bünti, mert ahhoz, hogy ilyen állapot kialakuljon idő kell. Mit is tett akkor a NÉHIB eddig? Vagy olyan volt a bizalom, hogy most nagyon meglepődtek azon amit már az üzletrészből is időnként észre lehet venni ha csukódik egy ajtó. És nem csak a kínainál nem csak a külföldinél. A nagyon mocskos jelző már csak hangulatkeltés, mert konyhában a kis mocsok és nagy mocsok között nincs különbség csak az idő
Beszélgető
2025. március 06. 10:49
Szerencsére a többségük megtanulta az európai szabályokat és be is tartja. Kirívó eset pedig mindig lesz. Nézz be egy gyroszos konyhájába, vagy egy zughentes pultja mögé...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!