Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

„Nem fogjuk hagyni, el a kezekkel a magyar gazdáktól!” – fogalmazott bejegyzésében Deutsch Tamás.

Deutsch Tamás közösségi oldalán arról ír, hogy Magyar Péter szerint a biogazdálkodást kellene támogatni az extenzív gabonatermelés helyett.
Kapcsolódó vélemény
Ez pontosan ugyanaz az érvelés, mint amivel Brüsszel meg akarja szüntetni a gazdák területalapú támogatását. Mindez közel 160 ezer magyar gazdát lehetetlenítene el
– tette hozzá az kormánypárti politikus. Bejegyzésében hangsúlyozta:

„Magyar ráadásul egy általa benyújtott előterjesztésben már azon sajnálkozik, hogy a gazdák a »nem a kívánt ütemben« hagynak fel a növénytermesztéssel.”
Magyar Péter EP-képviselője, Gerzsenyi Gabriella a következő többéves uniós költségvetést megalapozó elképzelésekhez most benyújtott módosító javaslatában pedig már egyenesen a kisgazdaságok, a kisebb méretű közepes gazdaságok és a családi gazdaságok felszámolása mellett tör lándzsát.
Deutsch Tamás szerint:
Így néz hát ki a Tiszás mindennapokban, ha »csak egy kicsi szuverenitásról kell lemondani«. Nem fogjuk hagyni, el a kezekkel a magyar gazdáktól!
Nyitókép:Facebook/Magyar Péter
***
