A Kúria döntött, Orbán Viktor–RTL: 2-0

2025. március 19. 12:49

A Kúria a miniszterelnök által kezdeményezett sajtóhelyreigazítási perekben döntött.

2025. március 19. 12:49
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Újabb fordulójához érkezett a Kúrián az Orbán Viktor miniszterelnök által egyes sajtóorgánumok ellen kezdeményezett sajtóhelyreigazítási per. 

A kormányfői keresetindítások alapját a Spar vezérigazgatójának Hans Reischnek, az osztrák Lebensmittel Zeitung című élelmiszeri szaklapban megjelent nyilatkozata szolgáltatta.

Reisch tavaly március 17-én ugyanis azt nyilatkozta a lapnak, hogy Orbán oligarchái miatt menekítettek ki tőkét Magyarországról, de a Spar vezére azt is állította, hogy Orbán azt kérte a cégtől „engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.”

A miniszterelnök szerint azonban ez az állatás hamis, Spar vezérigazgatója valótlant állított.

A kormányfő többek között az RTL.hu, a Hírklikk, a Klubrádió és a Pécsi Stop ellen indított pert. Utóbbi tavaly októberben fejeződött be a felülvizsgálati eljárás keretében a Kúrián, és a legfőbb bírói fórum végleges ítéletében a felperes kormányfő javára döntött. 

Az indoklás szerint a nyilatkozat átvételével a Pécsi Stop is felelőssé vált Hans Reisch szavaiért, és mivel az interjúban szereplői állítások tényállítások, ezért a pécsi újságnak kellett volna bizonyítani azt, hogy a Spar-főnök állításai valósak-e.

Február végén a Klubrádió elleni forduló következett, amely ismét a kormányfő pergyőzelmével zárult. Az indoklás ebben az esetben is az volt, hogy nem véleményről van szó, Hans Reisch nyilatkozata tényállítás, amit a közlő sajtóorgánum nem támasztott alá. 

Ezt is ajánljuk a témában


Döntésében a Kúria a Klubrádiót is helyreigazításra valamit a perköltségek megfizetésére kötelezte. 

A RTL esetében az első és másodfokú bíróság is elutasította a kormányfő keresetét, amely ellen azonban a miniszerelnök felülvizsgálati kérelemmel élt.

Keresetében Orbán Viktor egyrészt az RTL honlapján a SPAR vezetőjének nyilatkozatáról megjelent rövidebb cikk miatt indított pert, amelyhez a csatorna esti híradójának videója is csatolva volt. Ebben szerepelt, hogy a csatorna kereste Havasi Bertalant a miniszerelnök sajtófőnökét, de nem kaptak választ. A megkeresés ténye azonban a per tárgyát képező leírt szövegben már nem volt benne.

Az RTL jogi képviselője szerint a cikk címében nem szerepelt tényállítás, csak az, hogy a SPAR vezetője vádolja a miniszterelnököt. Az alperesi érvelésben az is szerepelt, hogy megkeresték a miniszterelnök stábját, a társadalom tájékoztatása pedig alapfeladatuk. 

A másik keresetben a kormányfő egy hosszabb, három nappal későbbi RTL-es cikk miatt perelt, amely a magyar kormány és a SPAR konfliktusáról szól, és amelynek szintén része volta az áruházlánc vezérének állítása. 

A Kúria csütörtöki döntésében mindkét esetben hatályon kívül helyezte a másodfokú bírósági döntést és helyt adott a felperesi keresetnek.

A bíróság ebben az esetben is helyreigazítás közlésére és a perköltségek és az illetékek megfizetésére kötelezte a médiumot. 

A helyreigazításban a csatornának azt kell közölnie honlapján: valótlanul állították, hogy Orbán Viktor arra kérte a SPAR vezérigazgatóját, engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatban. 

Az indoklás most is az volt, hogy Reisch szavai tényközlésnek minősülnek, a csatorna pedig nem ellenőrizte, nem támasztotta alá a SPAR vezér állításait. 

Nyitókép: Orbán Viktor a március 15-i rendezvényen a Múzeum kertben (Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. március 19. 13:46 Szerkesztve
Az RTL klub csatornát ütik-vágják! Hunyadi a törökverő és a Kúria. dr miniszterelnök valószínűleg mindkettővel elégedett!
kbs-real
2025. március 19. 13:27
Helyes. A két rendes bíróságon csodálkozom. Szerintük lehet büntetlenül hazudni bármit, ha találok valakit, aki vállalja, hogy ő mondta - én csak idézem?
zabszem
2025. március 19. 13:12
Így kell ezt. És most az összes többi FOS - t is beperelni, akik folyamatosan NER-nek, rágalmaznak bárkit büntetlenül....!!!
kukubenko
2025. március 19. 13:10 Szerkesztve
Aki retekklubot, atv, hvg, 444, hír24, klubrádiót stb. néz és hallgat annak ajánlom hogy költözzön ki Molenbeek- be és ott élő adásban megtapasztalja a valóságot. A lustábbik fajtának elég csak Faroritenbe, tizedik kerület Bécsben a Kepler Markt és a Quellen Platz környékére vagy a 16. Kerületbe a Brunnen Marktra ellátogatni. Na majd ott kap olcsón Allahu Akbart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!