„Bár ellenfeleink súlyos sebet kaptak, és most először látom szemükben a félelmet, először kell visszavonulniuk, lebecsülni őket hiba lenne” – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.
A kormányfő szerint „áttörni még így is csak fegyelmezett és tervszerű hadmozdulattal tudunk”.
„Nézzük, mit kell tennünk” – folytatta.
A birodalomnak két feje és egy lerakata van. Egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a Soros-féle lerakat pedig itt, Budapesten”
A miniszterelnök szerint ezt onnan tudhatjuk, hogy „az amerikaiak kihajigálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték, és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, ami az Egyesült Államok költségvetéséből milliárdokat szivattyúzott át álcivil szervezeteknek, megvásárolt újságíróknak, bíróknak és ügyészeknek, politikusoknak, alapítványoknak, bürokratáknak, egy hatalmas gépezetnek, amely