Sok Brüsszel és Luxemburg, kevés Magyarország
Hogy a Fővárosi Közgyűlésben, de az Európai Parlament munkájában is részt vevő Kollár Kingáról gondolta-e az ellenzéki párt első embere azt, amit a felvételen elejtett, a mai napig nem derült ki.
Az azonban kiderült a Mandiner kutatómunkája során, hogy Kollárt a feladatai eddig sokkal inkább kötötték Brüsszelhez, illetve Luxemburghoz, mint Magyarországhoz. Ráadásul, ahogy azt korábban jeleztük, már a 2010 előtti baloldali kormányzati politika formálójának is tekinthetjük, mert az Európai Bizottság kötelékében dolgozott, sőt,
2006-2008 között az Európai Bizottság magyarországi képviseletén keresztül ő felelt az új partnerség kialakításáért a magyar kormányzattal közös kommunikációs kampányok kivitelezésére. Abban az időben Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő.
2003 és 2005 között a Bizottság Versenypolitikai Igazgatóságán felelt állami-támogatási szakpolitikákért, ezután a Bizottság Magyarországi Képviseletének információs hálózatainak volt a koordinátora, majd egészen 2012-ig vizsgálatvezető szakpolitikai referensként ingázott Brüsszel és Budapest között. 2012-őt követően feltűnt az Igazságügyi Minisztériumnál, a Gazdasági Versenyhivatalnál, s a tiszás szerepvállalásáig a Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Ügyekért felelős Főigazgatóságánál dolgozott – Luxembourgban csapatvezetőként, szakpolitikai referensként.