Noha azt gondoljuk, hogy mi emberek jelentjük az evolució csúcsát, földön és az égben több minden akad, ami komoly veszélyt jelent számunkra. Sőt, akár a föld alatt is, mint az 1990-ben kiderült.
Persze kicsit nyitott szemmel és lélekkel kell ahhoz járni a világban, hogy meglássuk, nem csak mi élünk benne, ráadásul nem vagyunk mindenható istenek, bármennyire is szeretnének sokan azzá válni. A természet nem alárendelt, hanem társ, ahogy a sok-sok különféle állatfaj is. Vagy mint a Tremors esetén, ellenség és kihívás, ha úgy alakul. Ahogy a filmekben Hitchcock 1963-ban madarakkal, Steven Spielberg 1975-ben a cápákkal riogatott, Joe Dante pedig 1978-ban a pirájákkal,
úgy számos állatfajjal meggyűlt a gondunk a nagyvásznon vagy a regények oldalain – elég Stephen King 1981-ben teremtett bernáthegyijére gondolni, de Cujo mellett más négylábúak is számolatlanul siettek az emberiség elfogyasztására, az 1977-es Az állatok napja alatt pl. egy teljes hegyi ökoszisztéma vette a fejébe, hogy megkeseríti a kétlábúak sorsát.
Az azonban a jobbik eset, mikor az ellenség látható – márpedig nem mindig az, amit többek között az 1981-es The Boogens is bizonyított a bányákon keresztül érkező élőlényekkel. És persze ott az a ma 35 esztendős, 1990-es mozifilm is, ami még az eredeti premier évében, mindössze 6 hónapos késéssel érkezett meg Magyarországra. Emlékszem, én a megboldogult Bástyában (sréhen szemben a Horizonttal) találkoztam vele először. És te hol voltál akkor, mikor a (Kevin) Baconre éhes drabálok (graboidok) először felbukkantak?
Ezt is ajánljuk a témában
Nehéz olyan mozifilmről azt állítani, hogy szép, amely kiszaggatja és megrágja a lelked, de mást nehezebb lenne mondani róla. Stephen King Halálsoron című történetének adaptációja a szívedig hatol.
A Tremors története egyszerű, mint a faék. Adott egy kisváros a semmi, avagy a hegyvidék közepén, mindössze 14 lakossal. Ez a szám ráadásul a tervek szerint csökkenésre van ítélve, hiszen Valentine (Kevin Bacon) és Earl (Fred Ward), a két jóbarát már nagyon unja a banánt és azt, hogy nincs normális munka. Amikor pedig végre mindketten elhatározzák magukat és elindulnának a nagyvilágba szerencsét próbálni, lépten-nyomon hullába botlanak, mintha csak egy őrült sorozatgyilkos darabolná és tűntetné el a lakosokat és környékbelieket.
Persze hamar kiderül, gyorsan egyértelművé válik, hogy nem emberi és nem is túlvilági erő ügyködik, ellenben van valami a föld alatt, amire a közelben ólálkodó szeizmológus, Rhonda (Finn Carter) is felfigyel.
Valentine-ék persze igyekeznek mielőbb mindenkit figyelmeztetni, azonban még abban sem biztosak, hogy mivel állnak szemben, mert az egyetlen bizonyítékuk elsőre valami nagy, döglött, kígyó-szerű izé, aminek a teljes testét sem találják. Innentől pedig csak a srácokon és a prepper Burton (Michael Gross) áll, hogy hányan élik túl a kalandot a hegyek közé zárt, a világtól elszeparált kisvárosban, mivel a föld alól szépen lassan előmerészkednek a soha nem látott lények, melyeknek húsra fáj a foga.
S.S. Wilson írónak akkor született meg a fejében a film ötlete, mikor az amerikai haditengerészetnél dolgozott a kaliforniai sivatagban. Miközben egy sziklán pihent, azon gondolkodott, hogy milyen lenne, ha a föld alól megakadályozná benne valami, hogy le tudjon szállni a szikláról. És milyen jó, hogy ezt a gondolatot valódi elképzelés, majd terv és végül egy moziba kerülő film követte. Mármint a Tremors – Ahová lépek, szörny terem nem a világ legjobb filmje, sőt bemutatója idejében nem is lett hatalmas siker, ami a gyermeke születését váró Kevin Bacont is alaposan megrázta.
A népszerűség azonban így sem sokáig váratott magára, mivel a gyengébb mozis nézőszámokat követően a film az otthoni terjesztésben, videókazettán találta meg a közönségét.
Ezt is ajánljuk a témában
Sokan már biztosan tudják, hogy melyik mozifilmről van szó, pláne, hogy ezen a klasszikuson az idő vasfoga is csak minimálisan hagyta ott a nyomát, így ma is nyugodt szívvel ajánlható.
VHS-en pedig szinte szárnyalt a horror-vígjáték, ami igazából egyik sem, miközben mindkét zsáner esszenciáját tartalmazza. Laza, humoros, jópofa és ötletes, ráadásul van pár ijesztőbb mozzanata, de nem lök ki annyira a komfortzónából, hogy valóban horrornak hívhassuk, sőt nem is nevettet meg úgy, hogy vígjáték legyen. Karakterei mégis kimondottan szerethetőek, eseményei pedig emlékezetesek, így a Tremors bevéste magát a filmrajongók emlékezetébe.
Annyira, hogy összesen hat, egyből videóra szánt, és persze egyre rosszabb és rosszabb folytatás született a történetből, valamint egy elkészült, illetve egy elkaszált sorozat.
Ajánlani igazán egyiket sem tudnám, mert ezeken már látszik, hogy csak az első rész sikereit akarták meglovagolni, többnyire a fegyvermániás Burtöt a főszerepbe állítva, olyan graboidokkal, melyek a végére már csirkelábon futnak és repülnek. Szóval igen, kissé feleslegesen ment el a széria kimondottan nevetséges irányba, de na, az 1990-es mozifilm még szórakoztató és egyedi. Ráadásul talán azért is emlékezetes számomra, mert még nem voltam 14 éves, és ez volt az első film, amire úgy somfordáltam be egy moziban, hogy nem értem el a szükséges korhatárt.
35 éves az Ahová lépek, szörny terem
Bár a film sikertelensége miatt a bemutató idejént megorrolt a produkcióra, idővel Kevin Bacon is megenyhült. Sőt, évtizedekkel később bevallotta, hogy az egy rossz időszaknak számított az életében, mindent negatívabban látott, ezért a Tremorst hibáztatta mindenért, pedig amúgy nagyon jól szórakozott a forgatást alatt. Fred Warddal például folyton improvizáltak és ugratták egymást. Ami valahol meglátszódik a végeredményen.
Mint mondtam, nem ez a filmtörténet egyik megkerülhetetlen ékköve, de egy emlékezetes, egyedi és szórakoztató műfaji darab, amihez érdemes néha visszatérni.
Nyitókép: UIP Duna, Universal
Ezt is ajánljuk a témában
Évtizedeken át csak úgy hivatkoztak rá, mint a világ egyik legjobb filmje. A BLM óta mégis örülhetünk, hogy egyáltalán megemlékezhetünk az Elfújta a szél 85. születésnapjáról.
Ha arról van szó, hogy a családom, a szerelmem, a gyermekem sérüljön, vagy én, akkor nyilván utóbbit választom, ahogy minden jobb érzésű férfi. Ha pedig idáig egyetértünk, az már egy kiindulási alap.
F. W. Murnau 1922-es klasszikusa a második remake-jét kapta meg, de míg a horror nem, addig az eredetijét naggyá tevő expresszionizmus kimondottan hiányzik belőle.
Az igazán nagy embereknek nem derogál a fizikai munka.
George Bernard Shaw persze éppen úgy kevesekhez hasonlítható, mint Webber, de a történelemhez hasonlóan már a kultúrát is hamisítják. Még szerencse, hogy a My Fair Ladyt van lehetőség ismételni.
Ahogy az is nézőnként változó, hogy ki volt Ian Fleming legjobb brit titkosügynöke, az sem egyetemes igazság, melyik filmje számít a legjobbnak vagy legrosszabbnak. Akad 007-es epizód, ami mindkettő.
Al Capone nem írt magának törvényeket.
Felcsútról is szót ejtett a miniszterelnök India kapcsán.
Hétfőn az USA és a világ is új napra ébred – fogalmazott Bohár Dániel, a Megafon riportere.
