Manfred Webernek van egy sajnálatos magyarfóbiája – Hölvényi György a Mandinernek

KDNP-s EP-képviselőként egészen Magyar Péterék tavalyi csatlakozásáig az Európai Néppártban maradt. Szóba áll még Manfred Weberrel?

Köszönünk egymásnak. Tudja, hogy jól ismerem. Tudja, hogy tudom róla az igazságot.

Márpedig?

Tudom, hogy van egy sajnálatos magyarfóbiája. Igaz, erről már nyilvánosan is beszélt, a soros elnökségünkről szóló magyar vitán pedig ez szinte kicsúcsosodott az Európai Parlament strasbourgi ülésén.

Politikai taktika vagy személyes ügy lehet számára, hogy kormányváltást akar Magyarországon?

Is-is. Szomorú, hogy a sértettség vezérli, nagyjából azóta, hogy 2019-ben kijelentette: a magyarok szavazataival nem akar az Európai Bizottság elnöke lenni. Ezzel megalapozta a közte és Orbán Viktor közötti értékkülönbséget, ami különösen is bántó volt, amikor ez egy szebb napokat látott, többre érdemes, ám gyökereitől elszakadt EPP-csoporton belül alakult így.

Ez már a múlt. Weber meggyőződött róla, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt alkalmas egy ország vezetésére, vagy bárki mellé odaállna, aki valamennyire is esélyes ellenfele leváltására?

Neki most nincs jobb. Mondhatni, ez jutott. Kétségtelen, a Tisza relatív jó eredményt ért el a tavaly júniusi európai parlamenti választáson, számomra kiábrándító, hogy ezek után a néppárti frakcióban kötött ki. Politikai szempontból talán érthető, hogy Weber nem tudott ellenállni a kísértésnek, ám ettől még nem kellene Magyar Pétert a magyar jövő zálogaként megnevezni. Ráadásul

Ettől a lehetőségtől a Jóisten mentsen meg valamennyiünket! Egyelőre Webert és Magyart a közös érdek tartja össze, nevezetesen Orbán Viktor leváltása, ennek pedig az európai kereszténydemokrácia az áldozata.

Milyen állapotban van egyébként ma az Európai Néppárt?

Meggyőződésem, ma is ül az EPP-frakcióban harmincöt-negyven képviselő, akikkel az Európa jövőjét érintő kérdésekben közösen kell gondolkodni.

Egy interjúban arról beszélt, nem lesz jó vége Weber politikai karrierjének. Csakhogy az EPP épp a legnagyobb párt az Európai Parlamentben, a baloldallal és a liberálisokkal közösen pedig lényegében domináns szereplő. Ezt nem nevezném kudarcnak.

A politikában a legfontosabb dolog az önazonosság. Weber évek óta nem önazonos, ezt mindenki érzi. Kétségtelen: ügyesen machinál, csakhogy amint a balliberális oldalnak nem lesz már rá szüksége, kérdés nélkül dobják.

Hogy áll a Patrióták potenciális erősödése, netalántán együttműködése az ECR-ral?

Nem sürget minket semmi. Vannak természetes és lehetséges találkozási pontjaink. Komoly politikai változások alakulnak a világban, amik erre a folyamatra is hatással lehetnek.

Van egy közös cél, amihez további partnereket tudunk találni, akár egyes témák mentén. Hogy az említett jegyességből mikor lesz házasság, még nyitott kérdés, az elvi lehetőség hosszú távon adott.

Ha már itt tartunk: a pár éve még lefasisztázott Georgia Melonit szinte már vörös szőnyeggel várják Brüsszelben, míg a Patrióták pozíciókat sem kaphatnak. Minek adná fel az ECR a befolyását egy ilyen szövetségesért?

Lássuk meg, mi következik, egy azonban biztosan látszik: a politikai közép már nem az EPP-nél van, hanem az ECR és a Patrióták irányába mozdult el. Ez fontos változás!

Beiktatták Donald Trumpot, megint ő az Egyesült Államok elnöke. Kit hívjon, ha „Európával akar beszélni”?

Orbán Viktort. Nem is kérdés. Szerintem már most is ezt teszi.

Nem túlzás ez?

A magyar miniszterelnök mindenképp mondhat érdemlegeset az új elnöknek, ha megkeresi az európai viszonyokkal kapcsolatban. Európáért évtizedek óta dolgozó politikusként valós képet tud adni. Ursula von der Leyen az előző csapathoz tartozik, a többiek tapasztalatlanok az Európai Bizottságban, Németországnak pedig épphogy van kormánya. Ki mást hívna?

Mit hoz majd az Európai Uniónak az új washingtoni kurzus?

Trump elnöksége kihívás és lehetőség az EU számára – a jobboldalnak nyilván örömteli, a baloldalnak egyelőre, ahogy látom, inkább rémálom ez a fordulat.

Csak közösségként vagyunk értelmezhetőek a világban, ám ehhez az kell, hogy kizárólag az ehhez szükséges kérdésekben legyünk közös platformon, egyébiránt meg kell maradnia az egyes nemzetek mozgásterének. Előbbihez tartozik az egységes piac, a versenyképesség, a belső határok megszüntetése és néhány további kihívás kezelése. Ez sajnos ma nem így van, az egyensúly megbillent, megy a kioktatás, közben a világ dolgaiba Európa nem tud kellő súllyal beleszólni. Ilyen az orosz-ukrán háború, a közel-keleti események vagy épp Afrika kérdése is.

A magyar kormány elsősorban a szomszédos háború lezárás várja az új amerikai vezetéstől.

És minden oka megvan rá. Európa az előző kurzus buzdítására belelovalta magát egy megnyerhetetlen háborúba, Ukrajna helyzete pedig lassan kezelhetetlenné és finanszírozhatatlanná válik. Pláne, ha Washington kiszáll a történetből, amire most igen nagy az esély. De a migrációs veszély miatt lenne dolgunk a szíriai és a libanoni, illetve a közel-keleti helyzet rendezése kapcsán is.

És mit keres Hölvényi György Afrikában?

Meggyőződésem, Afrika sorsa európai ügy. Ráadásul egy magyar politikusnak az az előnye, hogy nem terhelik posztgyarmati traumákkal járó nehézségek, mint számtalan nyugati kollégát.

Kulcskérdésnek tartom az oktatás erősítését a térségben, jómagam immár második ciklusban vehetek részt ebben a munkában mint megválasztott jelentéstevő. Fontosnak tartom, hogy ideológiai alapon ne lehessen kizárni egyházi fenntartású intézményeket a támogatásból. Dolgozunk rajta. Az a jelenlét, amit a Hungary Helps program biztosít, évek óta rangot ad a magyar részvételnek ebben a projektben. Komoly biztonsági kérdésről is szó van: Európában a politikai baloldal százezreknek adott biztatást az elindulásra a válságrégiókból, a migrációt egy pozitív folyamatnak beállítva. Ezzel áll szemben a szuverenisták józan álláspontja, ami a helyben segítést preferálja, illetve azt, hogy a menekülti jogosultságot Európa határain kívül kell elbírálni.

Nincs ebben már némi fordulat az európai döntéshozatalban?

Az orbáni mondatok egyre gyakrabban köszönnek vissza a nyugat-európai nyilvánosságban, ám a konkrét intézkedések egyelőre nem adnak okot bizakodásra. Elég csak a nemrég elfogadott „választási” migrációs paktumra, vagy a Magyarországot sújtó rekordbírságra gondolni.

nyitókép forrása: Hölvényi György / Európai Parlament