Költözik az Országgyűlés: kiderült, mennyi ideig tarthat a Parlament rekonstrukciója

2025. január 06. 19:28

Kezdődik az Országház felújításának előkészítése, maga a beruházás csak évek múlva indulhat.

2025. január 06. 19:28

Elkezdődik az Országház felújításának előkészítő szakasza, amelyben a tervezésen kívül rengeteg különféle feltárás, vizsgálat kezdődik, hogy felmérjék az épület tényleges állapotát. Van még egy mintázásnak nevezett folyamat is, amikor egy sor díszítő elemnek elkészítik a modelljét, hogy eldönthessék, felhasználható lesz-e az újjáépítéskor – nyilatkozta az InfoRádióban Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője az épület tervezett felújításának részleteiről.

A Mandiner korábban már beszámolt róla, hogy felújíthatják az Országházat, a teljes rekonstrukciója alatt korszerűsítik a közműveket, a fűtésrendszert, és bővítik a turisztikai funkciókat, miközben az örökségvédelemre is kiemelt figyelmet fordítanak a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. 

A rekonstrukció alatt az Országgyűlés átmenetileg az Agrárminisztérium épületében ülésezhet.

Wachsler Tamás a feladatokat sorolva kiemelte: el kell készíteni az Országház építéstörténeti, tudományos dokumentációját, továbbá össze kell állítani egy értékleltárt, és el kell végezni számos elemzést.

A nagyjából két éves szakasznak a végén írják ki a tervezői tendert, amelyet a kormánynak is jóvá kell hagynia, csak ezt követően kezdődhet meg a valódi tervezés. Ennek időtartamára most még csak becslések vannak, hiszen ehhez, a műszaki tartalom ismeretében, egyeztetéseket kell folytatni a munkálatok lehetséges résztvevőivel.

Ezután ismét a kormánynak kell döntenie arról, hogy az akkor már kidolgozott tervek alapján a beruházás költségvetés elfogadható-e. Amennyiben ez a második kormánydöntés is pozitív, akkor jöhet a kivitelezők pályáztatása. Ezek eredményének ismeretében megint csak a kormánynak kell határoznia arról, hogy elkezdődhet-e az építkezés. 

Vagyis számos ponton lesz szükség a felsőbb szintű döntéshozók munkájára, nem egy előre szóló, hosszútávú felhatalmazást kaptunk a munkavégzésre 

– összegezte a rekonstrukcióról szóló terveket a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Paul Panayiotouy/Getty Images

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
templar62
2025. január 06. 22:57
A Vigadóba is elférnének .
bagira004
2025. január 06. 22:43
Gyurcsányék az Országházat régen eladták volna , koronaékszerekhez hozzá akartak nyúlni .
llnnhegyi
2025. január 06. 22:36
Működik!
llnnhegyi
2025. január 06. 20:55
Nna Csá! Én is bezárom a boltot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!