Nappal kémiatanár, este drag queen, de szerinte a kettőt tökeletesen szét lehet választani

2024. szeptember 28. 10:19

Nem akarja, hogy a szülei „örömlányként” gondoljanak rá.

2024. szeptember 28. 10:19
null

A nyitókép illusztráció. Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

Egy Viktor nevű tanárról szóló dokumentumfilmet harangozott be a 444 enmrég. A főszereplő civil életében egy budapesti középiskolában kémiát tanít a gyerekeknek, ám van életének egy másik oldala is: 

drag queen.

Ezt a 444 természetesen csak egy „nem mindennapi hobbinak” titulálja, majd bemutatják, hogy a kémiatanár épp „egy nagy versenyre készül”. „Mit szólnak ehhez a diákok, a szülők és maga az iskola? Ez derül ki Reszeli-Soós András rövid dokumentumfilmjéből a Viktor & Victoriából” – promózza a művet a csatorna.

A film főhőse, a drag queen-tanár elmondta, már általános iskolás korában elhatározta, hogy tanár akar lenni, ugyanis mindig szeretett magyarázni és segíteni az osztálytársainak. 

Szeretek a figyelem középpontjában lenni, ehhez nagyon passzol a tanári karrier”

– jegyezte meg. 

Viktor, akiről nem tudjuk meg, melyik oktatási intézményben dolgozik, kifejtette, hogy a drag queenségéhez semmi köze annak, hogy szakmailag mit is teljesít és hogyan oktatja a diákjait. Elmondja ezek után, hogy a családja nem feltétlenül tud arról, hogy ő drag queen, valamint arról, mit is csinálnak a drag queenek. 

Kicsit ilyen tabutéma”

– fogalmazott.

A drag queen-pedagógus úgy folytatta, fél erről a témáról beszélni a szüleivel, mert attól tart, hogy felmenői félreértik, mit csinál egy drag queen. 

Valamiért a magyar köztudatban az van, hogy a transzvesztita egyben kurva is”

– mondta. Márpedig állítása szerint el szeretné kerülni, hogy a szülei azt higgyék, ő egy szexmunkás. 

 

 

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FreedomE3
2024. szeptember 29. 23:05
Ha az en gyerekem tanára lett volna, ott fojtom meg mentő helyben, ha bilincsben visznek el a zsaruk, akkor is! Beszivárog ez az őrület mindenhova.
sexykitty-5000098
2024. szeptember 29. 19:15
🍓 ️ ­É­­­r­t­­­é­­k­­­e­­­l­d­ ­a­­ ­­­s­­z­­­e­x­­­i­­ ­­p­u­n­­­c­­­i­m­­­a­­t­ 👉 𝐖­𝐖­­𝐖­­­.­­­𝐗­𝟏­­𝟖­­.­𝐅­𝐔­𝐍
orokkuruc-2
2024. szeptember 29. 14:32
Olvtársak! Azért gondoljatok arra, hogy ez az úrhölgy (!!) nem (a)buzált egy tinit sem , nem úgy , mint az a rohadt patkány nemgój vmi zsolt. Pont itt kéne különbséget tenni. .. Mert persze tanárnem lehet.
Kristály
2024. szeptember 29. 06:29
Segiteni kell rajta hogy ne kényszerüljön ilyen kétszinű életre. Ki kell herélni a fas...t levágni és minden helyre jön
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!