Gulyás Gergely: Magyarország történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk

2024. augusztus 20. 18:22

A miniszter beszédében kiemelte, hogy a magyar államiság második fél ezrede megmaradásért vívott küzdelemről szólt.

2024. augusztus 20. 18:22
null

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Magyarország évezredes történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk. Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira - hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen kedden Budapesten.

A tárcavezető úgy fogalmazott: ezer esztendő alatt a magyarok látták a béke évszázadait, háborúkat és testvérharcokat, „államiságunk második fél ezrede pedig a megmaradásért vívott küzdelem volt”. Magyarország fénykora nem a gyarmatosításokhoz, hanem a függetlenség és szabadság időszakaihoz kötődik – húzta alá, hozzátéve: Szent István óta „szilárd alap és mozdíthatatlan cél” az, hogy Magyarország sorsáról Magyarországon döntsenek.

Büszkék vagyunk arra, hogy ezer évvel ezelőtt Szent István szilárd alapra helyezte a magyar államot, és a keresztény Európa részévé tette 

– mondta Gulyás Gergely, aki kijelentette azt is: évezredes megmaradásunk a sok nagyszerű emberi teljesítménynek köszönhető.

A miniszter szavai szerint fontos megemlékezni arról, hogy egy ország életminőségét az emberi teljesítmények határozzák meg. Olyan embereké, akik az államtudomány, a művészet, az egyház, a tehetséggondozás vagy éppen a történelmi emlékezet megőrzésének szolgálatában állnak, és tesznek naponta nagyon sokakért nagyon sokat – mondta. „Akik tudják, hogy szolgálatuk akkor teljes, küldetésük akkor értelmes, tevékenységük akkor értékes és áldozatuk akkor nem hiábavaló, ha azzal másoknak segítenek” – tette hozzá.

Gulyás Gergely kiemelte: augusztus 20-a a legjobb alkalom arra, hogy köszönetet mondjanak azoknak az embereknek, akik a közösséget, ezáltal az országot és a nemzetet gazdagítják. „Az ünnep attól teljes, ha azokat ismerjük el, akik munkájukkal a hétköznapokat teszik szebbé. Isten éltesse a kitüntetetteket és Isten éltesse Magyarországot” – zárta beszédét a miniszter. A rendezvényen a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal, a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje és a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt és Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely miniszter.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. augusztus 20. 21:23
"Olyan embereké, akik az államtudomány, a művészet, az egyház, a tehetséggondozás vagy éppen a történelmi emlékezet megőrzésének szolgálatában állnak, és tesznek naponta nagyon sokakért nagyon sokat – mondta." Hát ebből nem él meg egy ország. Az adókból annál inkább.
Akitlosz
2024. augusztus 20. 21:20
"egy ország életminőségét az emberi teljesítmények határozzák meg." Ugyan nem. Hiába teljesítenek Afrikában a gyémánt- meg az aranybányászok, akkor sem viszi sokra az országuk. De ugyanez igaz a magyarországi autóiparban dolgozó magyarokra is. Hiába teljesítenek ugyanúgy, mint a németek, akkor is csak töredék akkora bért kapnak. Szóval hazudik a politikus.
Akitlosz
2024. augusztus 20. 21:14
"Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira " Azért van habsburg intézet, Mária Valéria híd, habsburg főhercegi palota, Mária Terézia laktanya és habsburgok nagykövetnek kinevezve Párizsba és a Vatikánba. Azért a habsburg ellenséget ismerik el magyar királynak a törvényes I. János, II. János, I. Gábor magyar királyok helyett. A pénzen Deák Ferenc képe van, Kossuth Lajosé nincsen. A fideszes politikusok beszédei március 15-én rendre a Kiegyezésre lyukadnak ki. Akkora szabadságharcosok, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak "Brüsszel" seggéhez Magyarország felett.
Akitlosz
2024. augusztus 20. 20:54
Mást se csináltak 2010-2022 között, mint háborúztak, csatáztak, harcoltak, puskaporoztak "Brüsszellel". Azóta is. Brüsszelt akarták elfoglalni idén. És még nem tettek le erről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!