Sajtóhír: nemsokára útra kelhet a második magyar űrhajós

2024. július 24. 08:17

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium és az Axiom Space megállapodása keretében Kapu Tibor ellátogathat a Nemzetközi Űrállomásra.

2024. július 24. 08:17
International Space Station, artwork

Nyitókép: SCIEPRO/Getty Images

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Axiom Space megállapodást kötött, amelynek eredményeként Kapu Tibor kutatóűrhajós az Axiom-4 misszióval ellátogathat a Nemzetközi Űrállomásra, írta meg a Spacejunkie. A hírt Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztosa jelentette be. 

Kapu Tibor lehet a második magyar, aki az űrben járhat, Farkas Bertalan után, tartalékosa Cserényi Gyula lesz.

A misszió során a magyar űrhajós 14 napot tölt majd az űrállomáson, tudományos kutatásokat végezve. A küldetés várhatóan 2024 őszén indul a Kennedy Űrközpontból, SpaceX Falcon-9 rakétájával. 

A tudományos programot magyar egyetemek és ipari partnerek állították össze, ami 

 jelentős nemzetközi versenyképességet biztosít Magyarországnak a 21. század legdinamikusabban fejlődő iparágában”

– nyilatkozta Ferencz Orsolya. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Spacejunkie azt írta, ha marad a jelenlegi felállás, akkor az amerikai Peggy Whitson lesz a parancsok, a maradék három ülésben pedig a magyar Kapu Tibor, a lengyel Sławosz Uznański, és egy indiai űrhajós kaphat majd helyet. 

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. július 25. 10:30
hehe, lehet h az ottragadt Boing űrhajó miatt a csajszi még akkor is ott lesz, amikor Tibor megérkezik!! :-)) " Stuck in space, Sunita Williams begins new research with extra 'free time'; Here's what it is SECTIONS ET OnlineLast Updated: Jul 25, 2024, 01:37:00 PM IST " -->> economictimes.indiatimes.com/news/science/stuck-in-space-sunita-williams-begins-new-research-with-extra-free-time-heres-what-it-is/articleshow/112009845.cms
pandalala
2024. július 24. 19:15
Na, már frissítették itt is : en.wikipedia.org/wiki/Axiom_Mission_4 Kapu Tibor és Sławosz Uznański lesz a két speci, és egy indiai lesz a pilóta .... Reméljük, a lengyel - magyar barátság újra fellendüll!!! .... :-)
hátakkor
2024. július 24. 14:05
Simonyi megint? "nemsokára útra kelhet a második magyar űrhajós"
behemot-0
2024. július 24. 09:09 Szerkesztve
Charles Simonyi (születési nevén: Simonyi Károly) volt a második magyar (ma is magyar állampolgár), aki ráadásul kétszer is járt az űrben. Először 2007. április 7-étől 21-éig, másodszor 2009. március 26-ától április 8-áig járt a Nemzetközi Űrállomáson saját költségén, de kiképzett űrhajósként. Világhíres ember és - tudtommal - még sohasem kapták sehol ittas vezetésen. Szégyellnünk, sőt titkolnunk is kellene, hogy - az egyébként szégyellni való Farkas Bertalan után - ő volt a második magyar az űrben? Az a baj, hogy őt mindkétszer orosz rakétával vitték oda Bajkonurból, meg hogy Oroszországban is kapott kiképzést annak ellenére, hogy a költségeit nem a magyar adófizetők állták, hanem maga finanszírozta?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!