Péntekre kiderül, ki lesz Budapest főpolgármestere

2024. július 09. 20:12

Ma kezdődött és a tervek szerint csütörtökig tart a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása.

2024. július 09. 20:12
null

Nyitókép: képernyőfotó / Partizán-vita

Ma kezdődött és a tervek szerint csütörtökig tart a főpolgármester-választás érvényes szavazatainak újraszámlálása, 

a Nemzeti Választási Bizottság várhatóan pénteken dönt az eredményről 

– közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel hétfőn.

A főpolgármester-választás végeredményére az újraszámlálásnak eddig a mi információnk szerint nem volt hatása, 

még minimálisan nőtt is Karácsony Gergely előnye ezen az első napon. 

A leadott szavazatok maradék négyötödének újraszámlálása szerdán és csütörtökön folytatódik” – írta posztjában nem rég Vitézy Dávid a mai nap margójára.

Ugyanakkor hozzátette: eddig több, mint 150 szavazókörben legalább 270 szavazat minősítése változott: voltak Vitézy-szavazatok a Karácsony-kötegekben és fordítva, voltak nyilvánvalóan érvénytelen szavazatok, melyeket valamiért tévedésből érvényesnek számoltak – mindhárom jelölt kapott ilyet. 

Tehát az eredeti 41 darabos különbség több, mint 6x-osának változott a minősítése, pedig ma eddig csak szavazatok egyötödét számolták újra

 

– fogalmazott.

Ezt is ajánljuk a témában

Hamarosan eldől Karácsony Gergely sorsa

A tájékoztatás szerint az újraszámlálás folyamatát a nemzetközi megfigyelők mellett a főpolgármester-választás versenyben lévő jelöltjei által megbízott megfigyelők is figyelemmel kísérhetik.

Mint ismert: az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria végzését, amely helybenhagyta az NVB főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát. 

Az Alkotmánybíróság határozata szerint a Kúria végzésében nem indokolta meg kellően miért találta alaptalannak az NVB határozat ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezetett. 

Az ügyben a Kúriának új eljárást kell lefolytatnia, új döntést kell hoznia

 – ez állt az Alkotmánybíróság pénteki közleményében.

Ezt is ajánljuk a témában

A történet előzményeiről is sorra beszámoltunk a Mandineren. Megírtuk, hogy a június 9-ei önkormányzati választáson Budapest főpolgármestere újra Karácsony Gergely lett, azonban mindkét fő esélyes megtámadta az eredményt

Újraszámlálás: 41 szavazat

Vitézy Dávid a IV. és VII. kerületben, a régi-új főpolgármester pedig teljesen új választást kért, ezeket azonban elutasították, sőt az elmúlt hét során a Kúria is megerősítette, hogy nem lesz új választás a fővárosban. 

Miután megtörtént az újraszámlálás, mindössze negyvenegy szavazattal Karácsony Gergely nyert, de ebbe továbbra sem nyugodott bele kihívója, 

ezért június 28-án a Kúria végzése ellen alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Alkotmánybíróság múlt héten nyilvánosságra hozott határozatában megállapította, hogy a Kúria megszegte a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból fakadó kötelezettségét, 

amely szerint köteles döntését okszerű indokolással alátámasztani.

Az ügy alapkérdése az volt, hogy a Kúria helyesen értelmezte-e jogsértés fogalmát. Végzésében ugyanis azt állapította meg, hogy az érvénytelen szavazatok újraszámolása során szerzett új bizonyítékok alapján nem kérhető az érvényes szavazatok újraszámolása, mivel az új jogsértés állításának minősül.

Sérült a tisztességes eljáráshoz való jog

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Kúria az Alaptörvény 28. cikkét figyelmen kívül hagyva minősítette az érvényes szavazatok újraszámolására vonatkozó indítványozói kérelmet új jogsértésnek. Az Alaptörvénynek megfelelő értelmezés szerint azonban a Kúria feladata annak megállapítása lett volna egy korábban állított jogsértés kapcsán, hogy az új bizonyítékok alapján szükségessé vált-e az érvényes szavazatok újraszámolása. 

A határozat értelmében a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme valósul meg, ha a választási eljárás során nem azonos szempontok alapján értékelik a szavazatok érvényességét, illetve érvénytelenségét.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kúria határozatát megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság határozatára tekintettel az ügyben a Kúriának újból le kell folytatnia az eljárását, és új döntést kell hoznia – olvasható a határozatban.

Az NVB 13 igen szavazattal, egy ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazókörben a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatok átvizsgálását és újraszámolását a helyi választási irodákban. A testület arról is döntött, hogy azon szavazólapokat, amelyek érvényessége kétséges, be kell küldeni az NVB-hez, és ezeket az Alkotmány utcai székházban vizsgálják át. Az újraszámláláson, valamint a kétséges szavazólapok átvizsgálásán megfigyelők és a sajtó munkatársai előzetes regisztráció után részt vehetnek. Sasvári Róbert, az NVB elnökének elmondása szerint majdnem 800 ezer szavazatot kell újraszámolni, végleges döntés péntek délelőttre várható. 

Reagáltak a delegáltak

A Magyar Nemzet összegyűjtötte a pártok delegáltjainak reakcióját a döntés kapcsán:

Fazekas Tamás, a Párbeszéd delegáltja kijelentette, hogy a Kúria nem utasíthatta volna az NVB-t az újraszámolásra, mert nem rendelkezik ilyen jogkörrel.

Avarkeszi Dezső (DK) úgy fogalmazott, „példátlan, ami történik”, 

de nincs más lehetőségük, mint a számlálást legjobb tudásuk szerint végrehajtani, mert ez segíthet az NVB iránti közbizalom helyreállításában.

Csonka Krisztián, az LMP küldötte szintén azt hangoztatta, hogy a Kúria végzése nem jogos, nem törvényszerű, de az NVB felelőssége, hogy az újraszámlálás a lehető legátláthatóbban, legkorrektebben történjen meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint komoly változtatásokra van szükség a választási jogban.

Gönczi Gergely (Momentum) szintén jelezte, hogy a Kúria döntése szerinte sem jogszerű, de – mint fogalmazott – nincs más lehetőségük, mint a döntést végrehajtani, és mindent megtenni azért, hogy az újraszámolás a jogszabályok szerint menjen végbe.

Litresits András (MSZP) azt mondta, „jogi káoszt teremtett a Kúria”. Egyúttal jelezte, nem érti, miért az érvényes szavazatokat kell újraszámolni, amikor Vitézy Dávid a fellebbezésében az érvénytelenek újraszámolását kérte. Litresits András javasolta továbbá, 

hogy az újraszámlálást folyamatos kamerázás kísérje, valamint, hogy minél több delegált és sajtóképviselő legyen jelen.

Lovas András (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Vitézy Dávid a fellebbezése során a választási törvényben lévő jogorvoslati lehetőségével élt, és ebben „nincs kivetnivaló, ez fontos része a választási eljárásnak”.

 

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nimril
2024. július 10. 00:27
Úgyis marad ez a dilettáns balfasz. Úgy látszik, az embereknek ez kell: szar, húgy, csövesek, drogosok, kosz, szemét, kimaradó járatok stb. Ja, és természetesen még több biciklisáv!!! Lehetőleg a Dunára is! Ki a szállodahajókkal is a fővárosból!
Csubszi
2024. július 09. 22:41
Dávid lesz. Kiderülnek a baloldal csalásai!
Akitlosz
2024. július 09. 21:49
Ebben a választásiparban nem nagyon van minőségbiztosítás. Ha ilyen színvonalon gyártanák a gépeket, autókat repülőgépeket, akkor ok lenne a baleset.
zakar zoltán béla
2024. július 09. 21:29
Vagy soha?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!