„Nem kérdés, hogy a zuglóiak változást akartak, de ugyanaz a csapat marad a város élén, csak a polgármestert cserélték le” – Borbély Ádám a Mandinernek

2024. július 03. 07:24

A kormánypártok Zuglóban nem világítottak rá eléggé a kampányban, hogy Rózsa András bort iszik és vizet prédikál – ismerte el a Mandinernek adott interjúban Borbély Ádám, aki a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje volt a XIV. kerületben. Borbélynak ugyan nem sikerült a kerületvezetői székbe ülnie, de fontos körzetet hódított el a baloldaltól.

2024. július 03. 07:24
Borbély Ádám
Vizvári Soma

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

 

Két baloldali polgármesterjelölt is indult Zuglóban a június 9-ei választáson. Csalódott, hogy nem sikerült kihasználni ezt a lehetőséget?

Felemás érzéseim vannak. Egyrészt sokat javítottunk a korábbiakhoz képest. Zugló néhány évvel ezelőtt, a Fidesz eredményeit tekintve, a kerületek között sereghajtó volt. A XIII. kerületnek voltak gyengébb eredményei. Most ehhez képest jelentős előrelépés történt, 

miközben a fővárosi helyzet nem nekünk kedvez, a középmezőnybe küzdöttük föl magunkat. 

Nemcsak az alapján, hogy én mennyi szavazatot kaptam, négy egyéni képviselőnk lesz és hat fősre bővül a frakciónk a közgyűlésben. Annak pedig külön örülünk, hogy a Fővárosi Közgyűlésben is lesz képviselőnk Böjthe Péter személyében, a kerület díszpolgára, Szekeres Pál pedig az Európai Parlamentben fogja képviselni közösségünket.

Másrészt a megosztott baloldalnak köszönhetően történelmi lehetőség előtt álltunk, hogy a polgármesteri széket is megszerezzük, ami végül nem sikerült. 

Amikor az első szavazókör eredményei bejöttek, még vezettem valamennyivel. Annak nagyon megörültem, majd láttam, hogy a Füredi utcai lakótelepről van szó. Akkor tudatosult bennem, hogy ha később fognak érkezni az alsórákosi kertesházas és társasházas övezet eredményei, akkor ez valószínűleg nem lesz meg.

Ennyiből már tudni lehetett?

Itt élek tizenhét éve. Zugló az otthonom, jól ismerem a kerületet. Itt is igaz, hogy 

a hétköznapi problémákkal érintkező, keményen dolgozó lakosok inkább minket támogatnak, míg a jobb módban élők hajlamosabbak ideológiai döntéseket hozni. Nagyon bíztam abban, hogy egy nem tehetős családból érkező, lakótelepi srácból is lehet zuglói polgármester, 

de az elvégzett munka kevésbé számított. Megjegyzem, az osztott pálya sem magától állt elő, hiszen ha mi nem mutatjuk be a baloldali koalíció visszás ügyeit, ma is együtt indulnak.

Borbély Ádám
„Nagyon bíztam abban, hogy egy nem tehetős családból érkező, lakótelepi srácból is lehet zuglói polgármester” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

Aki figyelte a kampányban a Facebook-oldalát, úgy érezhette, mintha ön lenne regnáló a polgármester, hiszen eredménykampányt is folytatott. Lehet, hogy ez pont azoknak segített, akik eddig is vezették a várost. Megbánta, hogy ezt a taktikát választotta?

Egyáltalán nem bántam meg. Ha ez a regnáló polgármestert segítette volna, akkor nem előzzük meg őt 12 százalékkal. Van viszont tanulság. Az, hogy a Momentum jelöltjével, Rózsa Andrással többet kellett volna foglalkoznunk. 

Nem világítottunk rá eléggé arra, hogy Rózsa András bort iszik és vizet prédikál, mert négy és fél éven keresztül ugyanannak a városvezetésnek volt az alpolgármestere, amit most utólag kritizál, és azt állítja, ő vigyázott rá, hogy senki ne tudjon lopni. 

Ezt is ajánljuk a témában

Miközben ugyanúgy megszavazta a baloldal valamennyi visszás közbeszerzését és költségvetését. Mennyire hiteles, ha valakiben fél évvel a választás előtt – mikor már eldöntötte, hogy indulni fog – tudatosul, hogy vállalhatatlan dolgok történtek a kerületvezető koalícióban? Rózsa csak ekkor ugrott ki, miközben az összes többi embere, a momentumos bizottsági elnök, a momentumos tanácsnok a mai napig a helyén maradt Horváth Csaba kerületvezetésében. Morális magaslatról indul az új vezetés: Hadházy, Várnai és Rózsa mind elárulta korábbi szövetségeseit. Egyetlen párt sem cél, hanem csupán eszköz, de jómagam hűséges típus vagyok, és még akkor sem tudok megbarátkozni a köpönyegforgatással, ha ez Zuglóban kifizetődő.

Valamilyen változás mégiscsak felhatalmazást kapott, hiszen a regnáló polgármestert elzavarták.

Nem kérdés, hogy a zuglóiak változást akartak, de ugyanaz a csapat marad a város élén, csak a polgármestert cserélték le. Valójában semmi más nem történt, minthogy a Momentum és a DK összefogott. A momentumos Rózsa András azon az áron szerzett többséget a testületben, hogy gyakorlatilag Gyurcsányéknak kiárusította Zuglót. 

Ezt is ajánljuk a témában

A baloldaliak és liberálisok, ilyenkor felhördülnek, hogy minek gyurcsányozunk annyit. Mit tegyünk, ha ez az igazság? A kerületvezetés legnagyobb képviselőcsoportja a DK-é lesz, öten fognak beülni. 

Már eddig is náluk voltak a legjelentősebb gazdasági társaságok, nélkülük nem volt testületi többség, és ez most még inkább így van, hiszen a polgármester kiszolgáltatottá vált a DK-nak, Gyurcsányék nélkül ugyanis egyáltalán nincs többség. Ráadáasul Tóth Csaba hírhedt székéből Hadházy is dirigálni próbál. Komoly kihívás lesz ez Rózsa Andrásnak. Zugló érdekében azt kívánom, hogy sikerüljön neki, de az elmúlt öt év azt bizonyítja, hogy két forintért bármikor hátba támadják egymást.

Borbély Ádám
„Nem világítottunk rá eléggé arra, hogy Rózsa András bort iszik és vizet prédikál” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

Itt kávézunk a kormányzati beruházásként létrejött Magyar Zene Házának teraszán a Városligetben. Miért szavazzanak az alapvetően baloldali érzelmű zuglói választópolgárok a jobboldalra, ha a kormány akkor is fejleszti a városrészt, amikor baloldali vezetése van?

Mert 

a baloldal ott gáncsolja ezeket a kormányzati beruházásokat, ahol csak tudja. 

Zugló kifejezetten sok kormányzati fejlesztést kapott az elmúlt ciklusokban. Az ország bármely más településén egy ilyen fejlesztéssel, mint a Liget-projekt, választást lehet nyerni. Nagyon érdekes, hogy a zuglóiak a felmérések szerint magukénak érzik ezt is, mint ahogy a többi kormányzati fejlesztést is. 

A városligeti beruházásokat konkrétan a zuglóiak hetven százaléka pozitívan ítéli meg. 

De emlékezzünk vissza rá, hogy állítólagos civilek élőlánccal tiltakoztak a beruházás ellen, sátortábort állítottak fel, kikötötték magukat fákhoz, miközben azzal riogattak, hogy betonnal öntik tele a zöldfelületeket.

„Az ország bármely más településén egy ilyen fejlesztéssel, mint a Liget-projekt, választást lehet nyerni” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

De az úgynevezett ligetvédők nem is feltétlenül zuglóiak voltak.

Jelentős szerepet vállalt a zuglói baloldal az események szervezésében. 

Díszpolgári címeket, cégvezetői kinevezéseket kaptak olyanok, akik részt vettek ebben a hisztériakletésben. 

A kormányzati fejlesztésekre visszatérve. A Városliget volt az első ilyen nagyobb projekt, majd jött a Puskás Aréna felújítása és környezetének rendezése. Zúgtak is a hangok: „Stadion! Stadion!”. Miközben oda került a városligetin kívül Belzugló egyetlen nagy játszótere. Szabadtéri sportlétesítményekkel, zöld parkkal, futókörrel, és sorolhatnám. 

Jelenleg a Bosnyák téri beruházás zajlik, ahol épül a kormányzati negyed. Azzal szemben is minden eszközt megragadtak, hogy akadályozzák, aztán, amikor ez nem sikerült nekik, rossz döntéseket hoztak. 

A kiemelő kormányhatározat miatt ugyanis ez az építkezés az önkormányzattól függetlenül is megvalósítható, gyakorlatilag nem szükséges településrendezési szerződést kötni a kerületvezetésnek és a kivitelezőnek, ezt most is tartom, hiába állítanak mást Hadházyék. A kivitelező ennek ellenére 3-3,5 milliárdos ajánlatot tett, amelyet azonban nem fogadott el a testületi többség, merthogy elkezdtek egymással vitatkozni az összegen, 10-13-15 milliárd forintot követelve, és így végül zuglói önkormányzatának annyi tiltakozás, pereskedés és tárgyalás után nulla forinttal sikerült felállnia az asztaltól. 

Ekkor kerestem meg a Bosnyák téri építkezést végző cég, a Bayer Construct vezérigazgatóját, hogy a figyelmébe ajánljam a körzetes általános iskoláink udvarainak felújítását, amire pozitív választ kaptam. Többek között ez a 12 felújított iskolaudvar volt a már említett eredménykampányom főszereplője. 

Eközben a zuglói baloldal kerületvezetőként nem tudott semmilyen eredményt felmutatni. Mi álltunk ki a Bosnyák utcai hétvégi piac területének teljes felújítása mellett. Nekünk sikerült kiharcolnunk a Bosnyák tér felújítását a Nagy Lajos király útja és a Rákos-patak utca között, ami egy hatalmas terület, és mi értük el, hogy a patak-revitalizáció is megvalósuljon, amiről azonban ők lemondtak, mert pénzt akartak, amin később összekaptak. Ma is tizen-milliárdokat követelnek, de kíváncsian várom, mit tudnak majd felmutatni Zugló érdekében a nulla forinton kívül?! Hadházy Ákosnak sem a Bosnyák térrel kellene foglalkoznia, ahol egy négyzetméter iroda 1,35 millió forintra jön ki, hanem a baloldal mintaházával, amelyet európai uniós forrásokból és a zuglói adófizetők pénzéből újítottak meg a Mexikói úton 2,65 milliós forintos négyzetméter áron. Miközben előbbi projektben újonnan épített irodákról, bútorozott zöld épületekről van szó, utóbbiban egy szlömös bérház felújításáról, berendezés nélkül.

A zuglóiak mégis a baloldalt bízták meg újra.

Zuglónak markáns baloldali öröksége van, ezt kár lenne letagadni. A Kádár-rendszer középkáderei örömmel költöztek a kerületbe, komoly lakótelepek épültek a szolgálatoknak, fegyveres testületeknek, akik a pártállam felé bizonyos fokú lojalitással viseltettek, ez nyilván érzelmi kötődést is feltételez, és ez természetesen a rendszerváltás után sem változott meg. 

Nagyon fontos, hogy ma Zuglóban már nem az számít, hogy ki jobboldali, baloldali, vagy liberális, hanem hogy meghaladjuk az elmúlt évtizedek gazdátlan, ejtőernyős politikáját minden messziről jött és zavaros szereplőjével együtt. Ezt most nem sikerült elérnünk, hiszen Hadházy Ákos és Gyurcsány Ferenc jelöltjei tudtak nyerni. 

Ahhoz, hogy végre meghaladjuk azt a vitát, hogy a baloldalé vagy a jobboldalé legyen-e Zugló, gesztusokra van szükség. Hangsúlyozom, ez nem a 2014 és ‘19 közötti elhibázott nagykoalíció visszahozatalát jelenti. Szigorúan ellenzéki politikát fogunk vinni a kerület érdekében.

Borbély Ádám
„Ma Zuglóban már nem az számít, hogy ki jobboldali, baloldali, vagy liberális, hanem hogy meghaladjuk az elmúlt évtizedek gazdátlan, ejtőernyős politikáját (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Lesznek a Burdzs al-Arabra hajazó felhőkarcolók a Hősök tere mögött?

Ez megint az a kategória, mint a lebetonozott Liget rémképe. 

Az új Millenniumi Városközpont tervei egyelőre nem ismertek. Egy nemzetközi szerződés ismert, amely keretszerződésként rendelkezik arról, hogy mit lehet majd építeni ezen a területen. 

Hogy pontosan mit szeretnének, azt nem tudjuk.

Akkor akár tényleg Maxi/Mini Dubai is épülhet ott.

Azt viszont tudjuk, hogy 

az Országos Tervtanács 500 millió forint értékhatár fölött elkaszálhatja ezeket a terveket. Az pedig egészen biztos, hogy rám számíthatnak a zuglóiak abban, hogy az érdekeiknek megfelelően elmegyünk a falig. Én a magam részéről a Bosnyák térnél erről tanúbizonyságot tettem, hiszen mi voltunk az egyetlenek, akik nem támogattuk 900 lakás építését a Bosnyák téren. 

A baloldal, a jelenlegi polgármester, a DK és a Momentum elfogadta a 900 lakás építését, nekünk viszont sikerült 168-ra csökkenteni. Még egy szó Rákosrendezőről. 

A terület jelenleg egy olyan rozsdaövezet, ahol 175 ezer köbméter illegálisan lerakott szemét tornyosul. Benne a Budapest Sportcsarnok romjaival, amely, amikor leégett, odaszállították. A romokban számottevő az azbeszt, ehhez lehet köze annak, hogy a területen jellemzőek a rákos megbetegedések. 

Kérdezném azokat, akik állhírekkel hergelnek az Új Milleniumi Városnegyedet illetően: eddig hol voltak, miért nem szólaltak fel ugyanilyen vehemenciával a Rákosrendezőn uralkodó állapotok tarthatatlansága miatt?

Borbély Ádám
„Kérdezném azokat, akik állhírekkel hergelnek az Új Milleniumi Városnegyedet illetően: eddig hol voltak, miért nem szólaltak fel ugyanilyen vehemenciával a Rákosrendezőn uralkodó állapotok tarthatatlansága miatt?” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

Ennek a riogatásnak egyébként meg is lett az eredménye a választáson, csak épp nem úgy, ahogy a baloldal akarta volna. 

A zuglóiak mind a Bosnyák téri kiemelt kormányzati beruházás körzetében, mind a Rákosrendező körzetében fideszes önkormányzati képviselőt választottak, 

a Füredi utcai lakótelep pedig narancsba borult. Úgy tűnik, hogy olyan környékeken, ahol a zuglóiak valódi érdekképviseletére van szükség, a Fideszben bíznak leginkább a helyiek.

„Rám számíthatnak a zuglóiak abban, hogy az érdekeiknek megfelelően elmegyünk a falig” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

A Bosnyák téri körzetben éppen ön nyert. Két év múlva újra nekifut, hogy elnyerje Zugló képviseletét a parlamentben, vagy marad az önkormányzati körzetében?

Nagyon komolyan veszem a jelenlegi megbízásomat, amely a Bosnyák tér körzetének képviseletéről szól, úgy tekintek rá, hogy 

a jelenleg zajló fejlesztéseket jó gazdaként egyengetni kell. Erre a feladatra vállalkoztam, ezt mindenképpen teljesíteni fogom. Hogy milyen feladatkörben, az a jövő zenéje. 

Ha megvalósul a kormányzati negyed, utána jöhet a kötöttpályás közlekedés kivezetése a Bosnyák térre. Lehet arról vitatkozni, hogy túl magasak-e az új beruházás épületei, én is el tudtam volna képzelni egy kicsivel alacsonyabbakat, de mégiscsak megvalósul egy komplex fejlesztés, amely a helyiek életminőségét javítja. 

Borbély Ádám
„A jelenleg zajló fejlesztéseket jó gazdaként egyengetni kell. Erre a feladatra vállalkoztam” (Fotó: Földházi Árpád/Mandiner)

A Bosnyák tér leendő képviselőjeként elkötelezett vagyok, hogy a ciklus végére teljesen megújítsuk a teret, ehhez minden követ meg fogok mozgatni. Ahhoz hogy a most épülő negyed betöltse ezt a küldetését, közlekedés- és infrastruktúra-fejlesztés is kell. 

Ezeket pedig nélkülünk, a zuglói jobboldal nélkül nem lehet megvalósítani. Ezt nem hatalmi szempontból értem, egyszerűen nyissuk ki a szemünket: ami ebben a kerületben megvalósult, mind a jobboldalhoz köthető. Ami meg nem valósul meg, csak a szájtépés megy róla, az mind a minket kritizálókhoz. Azért fogok dolgozni, hogy a ciklus végére a megújult Bosnyák tér is elnyerje a zuglóiak tetszését, és ez az igazi építkezés, nem a sehová sem vezető hergelés.
 

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2024. július 03. 18:08
Fura hely ez a XIV. Sajnos egy szekszárdi állatorvost választottak meg ogy. képviselőnek, Horváth Csacsi meg úgy volt polgármester eddig, hogy korábban a II.kerületben volt polgi és annyi köze volt Zuglóhoz, hogy az "anyukája sokáig itt élt".
hatvanpuszta
2024. július 03. 17:32
Savanyú a szőlő a fideszes nyikhajnak.Ment e levesbe Horváth Csacsival.
Csendesgyöngy
2024. július 03. 13:52
Borbély Ádámnak igaza van. Változások, mármint ami a beruházásokat illeti, azóta vannak amióta Fidesz kormányon van. De persze ez szinte elmondható egész Budapestre. Azzal kezdték, hogy minden önkormányzat adóságát kifizették! A baloldal ugyanis valamiféle számukra rendelt "kifizetőhelynek" tekintik az egész várost. Én is Zuglóban lakom és nem értem, hogy lehet még mindig a baloldal a nyerő. Annak ellenére, hogy "mindent elherdálnak", nem fejlesztenek, csak felélik ami van.
konfucius
2024. július 03. 09:58
Akkor a zugkóiak nem tanulták meg a leckét. Ha változást akarsz, nem szavazol ugyanazokra, akikre korábban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!