Elnézést, Virág elvtárs, de ez az ítélet! – etikai eljárás indul a Gyurcsányt lemondásra szólító pártalapítóval szemben

2024. június 30. 15:51

Leel-Őssy Gábor a választás után többször is annak adott hangot, hogy Gyurcsánynak eljött a távozás ideje.

2024. június 30. 15:51

Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapító tagja a lesújtó választási vereség után többször is kemény kritikával illette Gyurcsány Ferencet, a párt elnökét. Több ízben is hangot adott annak a véleményének, miszerint Gyurcsánynak eljött a távozás ideje:„Waterloo után Napóleonnak nem maradt választása, sorsa a szövetségesek (az angolok) kezében volt. Végállomás: Szent Ilona szigete”. Szerinte „persze, lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat”. Úgy tűnik, hogy az éles beszólásokat nem vették jó néven a párt vezetésében, hiszen Leel-Őssy legújabb Facebook-bejegyzése szerint etikai vizsgálatot kezdeményezett ellene Gyurcsány, valamint a pártból való kizárást javasolja az eljáró bizottságnak. 

„Tisztelt Elnök úr! Kedves Feri! Osztom véleményedet, miszerint: »Az alkotmányos demokráciának az a lényege, hogy különböző nézetek vannak, versengenek egymással. Mi ebben hiszünk.« Egyetértünk. 

Kár, hogy ezt az ideát, saját pártunkra nézve már nem tekinted alapvetésnek” 

– hangsúlyozta a DK alapító bejegyzésében. „Vitára hívtalak, mert a pártdemokráciának (is) az (lenne) a lényege, hogy különböző nézetek vannak, versengenek egymással. Én ebben hiszek. Vitára hívtalak. Válaszod közvetve érkezett. Sajnálom, hogy új, harcias hozzáállásod a párton belül csak (bér) hóhérolásig, de a vitáig már nem terjed ki. Ezzel együtt, én nem futamodom meg” – folytatta Leel-Őssy. 

Véleményemet fenntartom: azzal segítenél a hazának, ha visszavonulnál 

– hangoztatta újfent álláspontját.

A teljes bejegyzést itt olvashatják el:

 

 

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2024. július 01. 09:02
InDÚLJ az útra te hős ...
evass816
2024. június 30. 20:42
Igazi DEMOKRATA párt! Bár ez idáig sem volt kétséges...
balbako_
2024. június 30. 19:56
Az Andrássy u.60 foglalt de valami jó kis dohos pince csak akad az Apró rezidencián, ahol az ilyen eltévelyedett elvtársat agyon szoktak verni.
Chekke-Faint
2024. június 30. 19:22
Feri, ez lett a nagy baloldali megújulások eredménye. Minden választásra megújultok valami másik böszmével, de téged most mellőztek. De ne aggódj ez a ti találmányotok, te is fejlesztetted ki a gyökereket, mikor kiléptél az mszp-ből. Szar ügy, hogy most egy tizedrangú nem is politikus fényéveket rád vert. Szar érzés ugye, de a találmányotokat még mindig továbbfejlesztitek. Miért kell állandóan átbaszni a választókat új formátumú komcsi csürhével. Nekünk elég voltál te is, és jól bebetonoztad a jobboldali szavazókat a hülyeségeiddel. Új választás új baloldali párt. No és mikor leszarnak a saját választóid akkor meg sértődőst játszol. Igen, Magyar Péter 3 hónap alatt elérte azt amit te 60 év alatt. Ennyi Feri. Még azt is számold bele, hogy a rád szavazók tették ezt veled. Hová jutottál Feri? Még ne legyél öngyilkos! Legyilkolnak téged a sajátjaid úgy mint Nagy Imrét csak várd ki a végét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!