„V. Naszályi Márta nem mond igazat” – reagált a menekültekkel riogató híresztelésekre Böröcz László

2024. május 31. 18:07

A polgármester „a kiszolgáltatott emberekre, a menekültek emberi méltóságára sincs tekintettel” – hangsúlyozta a Fidesz polgármesterjelöltje.

2024. május 31. 18:07

Békemenet After Kibeszélő június elsején 18 órakor a Scruton V.P.-ben! Hallgassa meg Ön is a Mandiner All Stars beszélgetését, mely során Bayer Zsolt, Mráz Ágoston Sámuel és Horváth József elemzi a Békemenet történéseit a Mandiner munkatársaival, Kacsoh Dániellel és Pócza Istvánnal. Regisztráljon most az alábbi linken.

Böröcz László, a Fidesz-KDNP I. kerületi polgármesterjelöltje is regált V. Naszályi Márta regnáló baloldali kerületvezető azon kijelentésére, mi szerint több száz – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Idősek Otthonába bejelentett – venezuelai menekült szavazhat az I. kerületben a Fideszre. Minderről állítása szerint, választói névjegyzékből értesült.

Böröcz egyik legutóbbi Facebook-bejegyzésében azt írta, 

Menekültek ellen uszít V. Naszályi Márta, ha a hatalma megőrzése a tét.”

Majd azzal folytatta, „számos bizonyítékunk van rá, hogy nem mond igazat”.

„Hogy kétségbeesésében tesz-e uszító nyilatkozatokat, vagy nála ez is belefér-e a kampányba, azt a lelkiismeretére bízzuk” – fogalmazott a kormánypártok jelöltje.

Ezt is ajánljuk a témában

Mit lehet tudni a menekültekről?

Böröcz László ezután pontokba szedte, hogy mit kell tudni a magyar származású venezuelai menekültekről és az I. kerületi lakcímükről. 

A felsorolásban emlékeztetett, hogy az elnyomó venezuelai baloldali diktatúra és a polgárháború elől milliók menekültek el. Köztük magyar felmenőkkel bíró venézek is. „Ebből is egyértelmű, hogy a menekültek már 2019 őszén is itt voltak, amikor V. Naszályi Mártát polgármesterré választották”.

A fideszes polgármester jelölt azt is ismertette, hogy a Szeretetszolgálat szerint menekült emberek és lakcímmel nem rendelkező rászorulók (például hajléktalanok) számára azért biztosítanak lakcímet, mert Magyarországon a legtöbb ügyintézés nem lehetséges enélkül. A Máltai Központ azért jelenti be őket, hogy megkezdhessék dokumentumaik rendezését.

Böröcz továbbá azt is kiemelte, hogy 2023 októberében Lamperth Mónika, Gyurcsány egykori belügyminisztere a jegyzővel és a polgármesterrel együtt dolgozta ki az új körzethatárokat, ezt dokumentumok is bizonyítják. 

Legkésőbb ekkor már pontosan tudták, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat épületébe hányan vannak bejelentve, 

mivel a körzet választóinak számát is ehhez igazították” – írta.

Az eddigiekhez pedig azt is hozzűfűzte, hogy nem véletlen, hogy évek óta ebben a körzetben a legalacsonyabb a választási részvétel: „a kerület átlagához képest: 2018-ban ~8, 2019-ben ~10, 2022-ben pedig ~15 százalékponttal volt alacsonyabb ezen a környéken a választói aktivitás, mint a kerület egészében”.

Posztját azzal zárta, hogy „V. Naszályi Márta a kiszolgáltatott emberekre, a menekültek emberi méltóságára sincs tekintettel, ha a hatalma megőrzéséről van szó. Június 9-én a választók arról is döntenek, hogy ilyen polgármestert szeretnének-e az I. kerületnek”.

Kapcsolódó vélemény

null

Szilvay Gergely

Mandiner

Idézőjel

Vajon csak az olaj és az érdek vezeti-e Amerikát, amikor beavatkozik valahol? Jó-e, hogy Amerika már megint beavatkozik?

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Nem ez az első húzása V. Naszályinak

Emlékezetes, hogy még május elején a Ripost arról számolt be, hogy I. kerületi lakosok lencsevégre kapták V. Naszályi Márta regnáló polgármestert ahogy egy autóból kiszállva leragasztota a sajátjaival fideszes kihívója, Böröcz László plakátjait.

A történtek kapcsán a Mandiner is megkereste Böröcz Lászlót, aki lapunknak azt nyilatkozta, hogy ő maga is a közösségi médiából értesült a plakátragasztásról.  A kormánypártok jelöltje akkor kijelentette, hogy „sajnálatosnak tartja a történteket. S az biztos, hogy a Fidesz aktivistái és szimpatizánsai nem fogják rongálni mások plakátjait”.

Az ügyben kerestük V. Naszályi Mártát is, de a megkeresésünkre azóta sem érkezett válasz.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2024. május 31. 22:54
Vén Aszályi Mártika a fekete démon. Lehet, hogy a haja barna, de az egész nő rendkívül sötét.
Leskelődő
2024. május 31. 21:02
Naszály Márta a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásában még a jóeNberkedésről is lemond. O tempora, o mores!
Mich99
2024. május 31. 19:12
Mi van...?! A migráció-párti (valamint buzi- és háború-párti) Moslék most a menekülteket támadja és hazudozik róluk! Omlik össze a Moslék Birodalom...
nempolitizalok-0
2024. május 31. 19:00 Szerkesztve
Fura járása van ennek a Naszályinak. Úgy jön mintha menne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!