Havas beleszállt az éppen életéért küzdő Robert Ficóba (VIDEÓ)

2024. május 20. 06:25

„Ez a Fico egy magyargyűlölő, senkiházi, gengszter, alvilági figura” – hangoztatta az újságíró.

2024. május 20. 06:25

Nyitókép: YouTube

A Mandiner beszámolt róla, hogy az 59 éves Robert Ficót szerdán lelőtték, miközben a kormányülés után a központi bányászvárosban, Nyitrabányán a támogatói üdvözlésére indult. Matúš Šutaj-Eštok szlovák belügyminiszter azt mondta, hogy ha az egyik lövés csak néhány centiméterrel magasabbra megy, akkor a miniszterelnök máját találta volna el, amibe belehalt volna.

Ezt is ajánljuk a témában

A Fico elleni merénylet témát szolgáltatott a FrissHírek FullHD című podcastjának is. Havas Henrik a műsor elején elmondta, beszélt egy testőrrel, aki szerint szakmailag egészen érthetetlen, hogy a szlovák kormányfő kíséret nélkül odament a kordonokhoz és „ tulajdonképpen felkínálta magát a gyilkosának”.

„Fico és Kalinak esetében két óriási gazemberről van szó” – hangsúlyozta Havas a Malina Hedvig-ügyet emlegetve, majd az újságíró megjegyezte, reméli, felgyógyul a szlovák miniszterelnök. Dömsödi Gábor megjegyezte, „megint a Viktornak lett igaza, hogy golyóálló mellényt hord”.

Annyira gáz, hogy Orbán a barátjának nevezte ezt a mocskos gazembert. Ez a Fico egy magyargyűlölő, senkiházi, gengszter, alvilági figura

– hangoztatta Havas.

A beszélgetést itt hallgathatja vissza:

 

 

 

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoknis
2024. május 23. 14:46
Féreg vagy havas (kis betű), bár még azt sem érdemli a féreg liberálidióta...
nemmondom
2024. május 20. 21:14
Havas Henrik már csak orbitális barom kijelentéseivel tudja alkalmakként felhívni magára a figyelmet.
nyugalom
2024. május 20. 16:45
Ez egy féreg se!
cutcopy
2024. május 20. 15:10
"szlovák kormányfő kíséret nélkül odament a kordonokhoz és „ tulajdonképpen felkínálta magát a gyilkosának” Egyrészt kísérettel ment oda, másrészt te is felkínálod a képed egy viszkető tenyérnek ha kimész az utcára..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!