„Én, mint a zsinat lelkészi elnöke, és egyben a köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja, kötelességemnek tartom egyházunk nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra. Természetesen mindenki által tudott, hogy elnök asszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vagyok. Ő egyházunk egyik hűséges tagja. Erről az elmúlt években határon innen és túl sokan meggyőződhettek. Az is tudható, hogy 15 ismert közéleti, tudományos, egyházi és a kultúrát alakító személlyel együtt tagja vagyok a köztársasági elnök tanácsadó testületének. Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen” – fogalmazott Balog.
A vádak
Balog Zoltán azt is kiemelte: az elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott, az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. „Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta” – jegyezte meg.
Balog hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy hangozzanak el a legfontosabb konkrétumok a vádakkal kapcsolatban.
„2016-ban miniszterségem alatt a bicskei gyermekotthon – főváros által korábban Bárczy István-díjjal jutalmazott – igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök által aláírva. Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be és nem is terjesztettem fel. Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon.