Jóváteszem, amit elszúrtam – Szájer József a Mandinernek
Becsapta-e a választókat politikusként? Hogyan reformálná meg az uniót? Mit szól a belpolitikai fejleményekhez? Interjú a Szabad Európa Intézet közéletbe visszatérő igazgatójával.
Visszatérése most nyert igazán értelmet.
Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner.hu
„A KlikkTV Heti egyenleg című műsorának Lakner Zoltán politológus volt a vendége. Ahol a Jelen című hetilap ismert baloldali főszerkesztője kánonban szidhatta a kormányt Horváth Gáborral, a Népszava főszerkesztő-helyettesével. A szakmai köntösbe bújtatott baloldali fröcsögődzsembori nem is maradt el. Egymást licitálta túl a két megmondóember.
Lakner teljesen ki volt borulva attól, hogy Szájer József ismét feltűnt a közéletben. Szerinte a Fidesz-alapító visszatérése teljesen érthetetlen. A politológus hibának és tévedésnek tartja Szájer visszahozását. Míg Horváth úgy fogalmazott, az emberek unják a rendszert, a gazdaság romokban, a Fidesz hatalma veszélyben, Orbán szeretné maga körül látni a barátait.
Helyben vagyunk. Ez a műsor jól megmutatta, hogy Szájer visszatérése hatalmas vihart kavart a baloldalon. Egy régi kedves ismerősöm úgy fogalmazott, hogy akiket a balosok a legjobban gyűlölnek és akitől a legjobban félnek, azokat kell követni, mert nem véletlenül tartanak tőlük. Ennyi!”
Ezt is ajánljuk a témában
Becsapta-e a választókat politikusként? Hogyan reformálná meg az uniót? Mit szól a belpolitikai fejleményekhez? Interjú a Szabad Európa Intézet közéletbe visszatérő igazgatójával.