Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád
„Mindenki számára ismerős érzés, hogy akár keletre, akár nyugatra indul utazni, gyakorlatilag bármelyik európai országban talál olyat, amely miatt valamennyire otthonosan érzi magát. Legyen szó a Balkán bármely államáról, vagy a Beneluxok valamelyikéről, a magyar ember nem érzi magát teljesen idegenként. Persze másik oldalról megközelítve olyan helyet sem talál, ahol teljesen otthon érezné magát. Ez a sajátos, gyakorlatilag a honfoglalás óta fennálló, alapvetően a földrajzi elhelyezkedésünkből adódó állapot az, amelyből az következik, hogy Magyarország földrajzi, kulturális és gazdasági értelemben is híd tud lenni Európa keleti és nyugati fele, illetve a tágabb értelemben vett nyugati és keleti világ között is. Egész egyszerűen azért, mert mindkettőt jobban érti, mint ők egymást. És ez az a tulajdonság, amelyet a mostani magyar kormány tűpontosan felismert és előnyt kovácsolt belőle.