Magyar Péter elmondta, mi okozná a Tisza Párt végét

2024. december 19. 22:00

Eközben Szentkirályi Alexandra Gyurcsány-Karácsony-Magyar triót emleget.

2024. december 19. 22:00
null

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Semmilyen hivatalos ellenzéki együttműködés nem következik abból, hogy a Tisza Párt megszavazta a főváros jövő évi költségvetését – mondta az ATV híradójának Magyar Péter, aki azt is kijelentette, hogy a 2026-os választáson önállóan indulnak, 

mert ha valakivel összeállnának, szerinte az a Tisza Párt végét jelentené,

a politikai elemzők véleménye ugyanakkor megoszlik egy esetleges 2026-os ellenzéki összefogással kapcsolatban.

Ezt is ajánljuk a témában

Gyurcsány-Karácsony-Magyar trió

Szentkirályi Alexandra a fővárosi költségvetés megszavazása kapcsán – amelyet a Fidesz-frakció leszavazott – úgy fogalmazott: „Ha a budapestiek nem is járnak jól ezzel a helyzettel, de legalább arra jó ez a helyzet, hogy mindenki kiterítette a kártyáit, felfordította a lapjait, és tudjuk, hogy ki kivel van. 

Az látszik, hogy a Gyurcsány – Karácsony – Magyar Péter trió együtt.”

Gyurcsány Ferenc ezzel szemben úgy véli, a költségvetés elfogadásakor a bölcsesség győzött.

Az ATV Kiszelly Zoltánt, a Századvég politikai elemzési igazgatóját is megkérdezte, a szakértő szerint azt látjuk, hogy a Tisza Párt megkezdte a zsilipelést a régi baloldal felé, hiszen egyedül nem biztos, hogy tud győzni. 

„Szüksége van azokra a maradványokra, amik még a baloldalon megvannak, és most feléjük és a szavazóik felé tett egy gesztust” – fogalmazott az elemző.

 

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. december 20. 00:50
Patkány Peti 2026-ban persze ennek az ellenkezőjét fogja mondani...
letsgobrandon-2
2024. december 20. 00:05
a Tisza Párt végét? .. volt eleje?
totumfaktum-2
2024. december 19. 23:55
Ó, van még jó pár dolog. Majd rájössz. 😀
CsakOlvas
2024. december 19. 23:31
Fer70 2024. december 19. 23:10: Pont úgy, mint a régi viccben: "hány éves vagy te herceg? huszonhét. és még hiszel a mesékben? hahhhaha!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!