Ezért örül Szájer József annak, hogy Manfred Weber Magyar Pétert vizionálja miniszterelnökként (VIDEÓ)

2024. december 04. 16:22

A nemzeti alapú Európáért akar tenni az intézet vezetőjeként.

2024. december 04. 16:22

Nyitókép: Manfred Weber és a kedvence, Magyar Péter. Fotó: Shutterstock

Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatója volt a Hír TV-n futó Napi aktuális vendége. A beszélgetés elején szót ejtett az elmúlt évekről, amikor nem volt jelen a közéletben, az ellenzéki sajtó azonban minden megragadott, hogy hírt kreáljon róla.

Ezt is ajánljuk a témában

 „A lapok gátlástalanul, kattintásvadász alapon visszaéltek a lehetőséggel, az én személyiségi jogaimat sem kímélték” 

– fogalmazott Szájer József, aki azt is kijelentette a beszélgetés során, hogy politikus nem kíván lenni, de nem szűnt meg gondolkodó embernek, van véleménye a világról, Magyarország előre menetelét szeretné és ezért született meg a Frontvonalban című kötet és ezért vállalta el a Szabad Európa Intézet vezetését is. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Deák Dániel

Facebook

Idézőjel

A rajta élcelődő ellenzéki megmondóembereknek pedig azt üzenjük: nem érdekel minket, mit írnak vagy mondanak.

Az intézet feladataival kapcsolatban elmondta, a nemzeteken alapuló Európát fogalmazzák meg. Ennek jegyében nemzeti alapú Európa koncepciót dolgoznak ki, s erről már egy tanulmánya is megjelent, amely az 1960-as évektől értékeli a nemzetek Európájának helyzetét. Szájer József arra is kitért, hogy az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért frakció komoly tényező lett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Biztatónak látja azt is, hogy az elmúlt fél év európai választásain szinte mindenhol a patrióta erők erősödését láthatjuk. 

Arra a kérdésre, hogy mit szól hozzá, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt részéről többször is kihangsúlyozta, hogy Magyarország következő miniszterelnöke Magyar Péter lesz, Szájer József a következőt mondta: „Ennek örüljünk. Még egyetlen jóslata sem jött be.”

Ezt is ajánljuk a témában

A beszélgetést itt nézheti meg:


 

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. december 06. 05:15 Szerkesztve
Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatója ---- drogos buzi nejm tud lefelé bukni. Az ereszről kellett volna lebuknia, mert úgy látszik másképp nem tűnik el.. ( még Wanish-sel se. ) Ha tényleg jóva akarja tenni a mutatványát akkor menjen bádogosnak. Sok sok ereszcsatorna várja, hogy rendehozza. (a FIDESZ irtózik tőle, de zsidóknak se szégyen ám a kézkezi munka)
iphone-13
2024. december 05. 16:32
POLOSKA CSAK EGY WEBER KUTYA PÓRÁZON! MOCSOK HAZAÁRULÓ, HAZUG, TOLVAJ!
Lajoss
2024. december 05. 05:43
Jóska,most mi lesz? Visszamászol az ereszen? …egy jó fideszes mindent megbocsájt…😂😂😂😂
RasPutin
2024. december 04. 17:53
Jozefina! Ha végképp nagy lesz a gáz és látszik hogy a fidesz elveszti a választást még arra is hajlandó leszel hogy bőrszerkóban végig táncolod a pride-ot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!