Mint a politikus kifejtette: a különböző fejlesztéspolitikai programok egymás mellett, egymást erősítve léteznek majd a jövőben. Szavai szerint vannak a nemzeti forrásokból finanszírozott programok, az európai uniós források, és ezekhez jön a Versenyképes járások program, amely lehetőséget ad azoknak a falvaknak is a bekapcsolódásra a fejlesztésekbe, amelyek eddig valamilyen okból kimaradtak.
„Az elmúlt húsz évben a fejlesztéspolitikai gyakorlattal szemben gyakran hangoztatott érv az, hogy miközben a nagyvárosok és a falvak külön fejlesztési forrásban részesülnek, addig a középvárosok, a járásszékhelyek ezekből kimaradnak” – tette hozzá. Mint ismertette, azon járások esetében, ahol a 2025-ös évi iparűzési adónövekmény nem éri el a 250 millió forintot, ott a költségvetés 250 millió forintra egészíti ki a fejlesztési keretet, ami azt is jelenti, hogy a járások több mint háromnegyede jobban fog járni, hiszen több fejlesztési forráshoz jut, mint amennyi rendelkezésére állna az iparűzési adó növekményéből.
A program összértéke hatvanötmilliárd forint, ez tartalmazza azt a kiegészítő költségvetési forrást is, amellyel a 174 járásból 135-nek 250 millió forintra egészítjük ki a fejlesztési keretet.