A miniszter is optimista a mezőgazdaság jövője kapcsán, el is árulta, mire alapozza

2024. december 18. 19:38

Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak nyilatkozott, egy hosszú interjú során pedig a hazai mezőgazdaságról, az állattenyésztésről és az EU-ról is elmondta a véleményét.

2024. december 18. 19:38
null

Nyitókép: Nagy István Facebook-oldala

A Világgazdaságnak adott évértékelő interjújában Nagy István úgy fogalmazott, hogy: „a gazdák bíznak a jövőben, amit az is jelez, hogy hatalmas a túligénylés a beruházási pályázatoknál.” Az agrárminiszter szerint most kell felhasználni a teljes támogatási ciklusra szánt beruházási forrást, sőt az esetleges árletörésre tett kísérleteket is igyekeznek előre megakadályozni. A lap kérdésére, hogy mennyire mennek jól a dolgok az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, Nagy István azt felelte, hogy „ha az aszály miatt nem is lett jó a terméseredmény – több tekintetben normalizálódott a gabona- és olajosnövények piaca”. Sőt a miniszter elmondása alapján nőtt a magyar gabona exportdinamikája, ezzel együtt pedig a 2023-as esztendővel szemben az idei nyári aratás előtt nem jelentkeztek raktározási problémák.

Az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó importtilalom segíti a hazai piacot, emellett az ukrán gabonának eleve 88 százaléka tengeri útvonalon talál gazdára, ami pedig Európában köt ki, az távoli piacokat céloz meg.

Az alacsonyabb lévő gabonaárnak hála a állattenyésztés is jól teljesít, sőt az esztendő első tíz hónapjában az európai uniós összevetésben is kiemelkedő mértékben növekedett a magyar sertés-, baromfi- és tejágazat teljesítménye, ezen felül pedig a juh- és szarvasmarha-élőállat export mértéke is növekedett. Gondot okoz azonban a madárinfluenza a pulykaágazat javul.

Ezt is ajánljuk a témában

A Világgazdaság arról is megkérdezte a minisztert, hogy miért van szükség a kukorica-felvásárlás minőségvizsgálati gyakorlatának felülvizsgálatára, amire a válasz az volt, hogy „hitelességi problémák miatt”. Mint elmondta, „a gazdák tapasztalata az, hogy ha ugyanazt a tételt három különböző időpontban bevizsgáltatják, akkor előfordul, hogy az első két vizsgálatnál határérték fölötti toxintartalmat mérnek, aztán a harmadiknál mégis csak, valami csoda folytán, jó eredményt kapnak.”

Szeretnénk a hitelességi kérdéseket megoldani, nehogy az a feltételezés kapjon szárnyra, hogy itt árletörő szempontok oltárán föláldozható a toxinmérés hitelessége.

És hogy a jelenlegi szabályok felülvizsgálatán felül még mire volna szükség, arra úgy válaszolt, hogy „azt szeretném, hogy legyen olyan referencialaboratórium, amely a vitás helyzetekben mindkét fél számára kötelezően elfogadandó mérési eredményt biztosít.” Hozzátette, hogy „arra nem vagyunk fölkészülve, hogy minden tételt be tudjunk vizsgálni, de a toxinmérés felülvizsgálatának az az üzenete, hogy nem lehet visszaélni a gazdák bizalmával. Nem lehet árletörésre használni a mérések hitelességi kérdéseit.”

A nagyobb élelmiszeripari projektek támogatása is beszédtéma volt a miniszterrel, és hogy ez látszik-e az export szerkezetében? Nagy István szerint „igen, látszik”. Mint folytatta, „az agrárexporton belül 74 százalékra nőtt a feldolgozott termékek aránya, ezen belül a másodlagosan feldolgozott termékek aránya 31-ről 42 százalékra növekedett, vagyis magasabb hozzáadott értékű termékeket vittünk ki.”

Az agráriumban dolgozóknál fennálló utánpótlásgond azonban a miniszter véleménye szerint európai szintű probléma. Szerinte ugyanis „a gazdálkodók elöregedőben vannak, és uniós szinten ez az egyik legtöbbet tárgyalt és elemzett mezőgazdasághoz kapcsolódó téma.” Hogy mi a megoldás? ”A legfontosabb eszköz a fiatalok ágazatban tartására, ha jövedelmező a munkájuk, ezért kell dolgozni és elhárítani az ezt okozó problémákat.”

Külön erre a kérdésre adott válaszunk a családi gazdaságok működési és szabályozási környezetének megújítása, majd a gazdaságok átadásához kapcsolódó adminisztratív akadályok elhárításában kulcsszerepet játszó új törvényi szabályozás megalkotása.

Mint elmondta a miniszter, „ennek révén nem csak a gazdálkodó elhunyta után kerülhet örökléssel a következő generációhoz a termőföld, a gépek, vagy éppen nem okoz óriási problémát a szerződések, engedélyek átírása.” Nagy István arra is kitért, hogy „gazdaságátadási szerződéssel illetékmentesen, áfamentesen kerülhetnek a következő generációhoz a termeléshez szükséges eszközök, nem probléma a pályázatok átvétele. Ez óriási könnyebbség, így lehet tervezni előre.”

A gazdaságátadáshoz pedig uniós forrást is társítunk, akár százezer euró erejéig is, ami komoly lehetőség. Most pedig meghirdetünk egy új konstrukciót, amellyel az induló fiatal gazdákat támogatjuk.

Ezt is ajánljuk a témában

Az öntözésfejlesztés kapcsán a miniszter úgy vélekedik, hogy „nem katasztrófaként kell tekinteni a vízre, hanem gazdálkodni kell vele.” Véleménye alapján „azt azonban már helyben kell megnézni, hogy melyik módszer a jó: az árasztásos, a fokgazdálkodás, a csatornából történő öntözés, vagy például a fúrt kút.” Emlékeztetett rá: „ne felejtsük el, hogy a rendszerváltás előtt Magyarországon 400 ezer hektáron már volt kiépített öntözés – az elsődleges cél az, hogy ezeket a területeket tudjuk ismét öntözni.”

Az agrárminiszterek határozott, egyértelmű és világos üzenetet küldtek Brüsszelnek: egyszerűbb, gazdabarát új támogatási rendszert várunk el az EU-tól.

Persze Magyarország egy dolog, hiszen az EU is hajlamos beleszólni a kialakuló rendszerbe, amivel kapcsolatban az agrárminiszter úgy fogalmazott, hogy „sikerrel védtük meg a gazdák támogatásait, de a veszély nem múlt el.” Véleménye szerint „Brüsszelben továbbra is azon vannak, hogy elvegyék a gazdák területalapú támogatását, és Ukrajnának adják – ezt képviseli Magyar Péter és a Tisza Párt politikusai is.”

Végül szóba került, hogy a magyar elnökség öt fogalom köré csoportosította mindazt, amit szeretnénk elérni a jövőben: „legyen versenyképes, legyen válságálló, legyen fenntartható, legyen gazdaközpontú és legyen tudásalapú a mezőgazdaság.” „Ez egy nagyon komoly és nagy támogatottságú dokumentum, nem véletlenül indul meg a politikai nyomásgyakorlás afelé, hogy a professzor jelentéséből kiindulva szüntessük meg a területalapú támogatást, alakítsuk át a közös agrárpolitika büdzséjét” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2024. december 18. 21:56
Magyar Péter tönkre akarja tenni az országot! Magyar Péter el akarja törölni: A rezsicsökkentést. A családtámogatást, a nagycsaládosok adómentességét és a családi adókedvezményt. A fiatalok adómentességét. Az agrártámogatást. A 13. havi nyugdíjat. A gyermekvédelmi törvényt. Magyar Péter támogatja: A migrációt. Az LMBTQ+ propagandát és a gender ideológiát. A drog liberalizációt. A háborút. Mondjunk nemet Magyar Péterre a nemzet pusztítójára!
konstantinapolyi
2024. december 18. 21:52
Valodi 2024. december 18. 20:48 Az EU jelenleg nem "elképzeli", hanem tönkreteszi az agráriumot. 🤣
galancza-2
2024. december 18. 21:04
valódi-ángyipatkány! Szánalmas pszich0pata, hazug, k0mcsi patkány vagy..... Ma s0kkal j0bb a mezőgazdaságunk helyzete,mint bal0s patkányelvtársaid idejében. magyipetyádnak meg az a r.gyuresz a legbelsőbb tanács0sa, elvtársa,aki csak tőbbezer hektár0s argrárbir0dlmakban g0nd0lk0dik. Persze azt hazdja h0gy 0rganikus kisgazdaság0kban,de ezek 2 év alatt tőnkremennének,és a gl0bál agrárcégek rőhőgve felvásr0lnák őket.És ezt ő tudja a legj0bban.Meg te is.Játsz0d itt a jómagyar kisgazdit,de gl0balista k0zm0libsk0mcsináci patkány vagy.
Valodi
2024. december 18. 20:48
galancza-2 20:41 Nála nagyobb lúzer/majom nem kerekezett még a "Földművelésügyi Minisztérium" cirkuszivá nyomorodott biciklijén! "... dilettáns vezetők tucatjai kellettek a mai állapotokhoz. Miként lehet, hogy Ángyán József személyes hangvételű szakmai tervei messze túlélték őt, hogy kiadványát utódai is kiadják a saját nevük alatt, mintha közük lett volna hozzá? Miként lehet, hogy miközben intézetét lerombolták, a vezetésével 28 éve alapított szakot a felsőoktatási törvényben a szakok listájából is törölték, aközben az Európai Unió olyan mezőgazdaságot képzel el most, mint amit ő már a szakalapításkor az azóta a kormányzati portálról is eltüntetett Nemzeti Vidékstratégiában vázolt? Igen, tíz éve." ttps://darvasbela.atlatszo.hu..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!