Zöldpolitikai nagyüzem van Magyarországon

(A szerző a Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetője.)

Zöldpolitikai nagyüzem van Magyarországon. Széles konszenzus mellett először elfogadták az Európai Unió vezetői a Budapest Nyilatkoztat 12 pontját, amelyből 4 közvetlenül a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatban fogalmaz meg célokat. Majd Orbán Viktor miniszterelnök a világ legnagyobb konferenciáján, az ENSZ Klímacsúcson állt ki a klímaváltozás elleni harc mellett.

Gyakori vád Magyarországgal szemben, hogy diplomáciailag elszigetelt, valamint, hogy nem kezeli elsődlegességként a zöldpolitikát. A mostani események a két politikai természetű állításra egyszerre cáfoltak rá, amivel nem tudnak mi kezdeni azok, akik ezen vádak felszínen tartásából kovácsoltak maguknak politikai tőkét. A radikális zöldpolitikát képviselő pártok most hallgatnak (ha maradtak még ilyenek), az általuk hagyott kommunikációs űrt olyan nemzetközi félpolitikai szervezetek igyekeznek betölteni, mint a Greenpeace. 

Nem is tudom, hányszor meghallgattam már, hogy a hasonló zöldmozgalmi üzenetek lényege, hogy felrázzák az embereket, hogy ébresztőt fújjanak, hogy végre cselekvésre késztessenek. Az olyan nagy felelősséggel bíró szervezetek, mint a Greenpeace nem veszik észre, hogy nekik kellene felébredniük. Le kellene vetkőzniük az unalmas sablonokat, ki kellene szagolniuk végre a valóságba!

Az EU klímapolitikáját kísérő gazdaság, társadalmi és politikai feszültségek

Az Európai Unió zöldpolitikája, amelynek alakításában, befolyásolásában a Greenpeace kulcsszerepet játszik, messzemenőkig megérett a reformra. 

• Az Európai Unió 2030-ig a European Green Deal és a NextGenerationEU keretében 1600 milliárd (!) eurót költ a zöld átállásra, ez idő alatt az EU versenyképessége és gazdasági növekedése azonban rendre elmaradt a globális átlagtól. A globális GDP növekedési üteme 2023-ban 3% körül alakult, az Európai Unióé 0,4% volt.
• A zöld átállás az élet minden területén költségnövekedéssel járt. Az energiaelőállítás és -fogyasztás költségei egyaránt nőttek, az energiaszegénység problémája felerősödött. Az emelkedő energiaárak is közrejátszottak abban, hogy olyan városokban vonultak az utcára tiltakozásul az emberek, ahol világszinten kimagaslónak számít a jólét (pl. Bécs, Brüsszel, Prága). Soha nem fordult elő korábban, hogy olyan nagy számban és nemzetközileg ennyire összehangoltan demonstráltak volna a gazdák az EU ellen, mint 2024 elején. Nem volt példa még arra sem, hogy olyan mértékű térvesztést könyvelt volna el az európai gazdaság zászlóshajójának számító, 15 millió embernek munkát biztosító autóipar, mint idén. Tagadhatatlan, hogy ezekhez a precedens nélküli eseményekhez jelentős mértékben a háború is hozzájárult, de a szigorodó környezetvédelmi előírások és a rossz ütemben meghozott zöldpolitikai döntések rémisztő hatása ezzel együtt kétségtelen.
• A gellert kapott zöldpolitika nem csak a társadalom és a gazdaság, de a politika szövetét is megszakította. A magukat zöldpolitikai erőként azonosító politikai pártok az európai parlamenti választásokon (függetlenül attól, hogy végül a Zöldek/ESS vagy a GUE/NGL frakció tagjai lettek) 25%-kal kevesebb mandátumot kaptak a választópolgároktól, mint 2019-ben. Az év végére a német kormánykoalíció is összeomlott, és bár a hírek most inkább az FDP és az SPD konfliktusáról szólnak, a bukás egyik fő oka a Zöldekkel szembeni elégedetlenség, akik támogatottsága a 2021-es választásokon kapott 14,7%-ról a Forsa Institute októberi mérését alapul véve 8,9%-ra olvadt. Emlékszünk rá: a Zöldek színeiben lett külügyi államtitkár és klímaügyi megbízott a szövetségi kormányban a Greenpeace amerikai szervezetének korábbi vezetője.

Az EU klímapolitikájának sajnálatos eredménytelensége

Az olyan szervezetek, mint a Greenpeace erre azt mondanák: ez már csak ilyen, a klímaválság elleni küzdelem áldozatokat kíván. De mi van, ha áldozatvállalás nem ért célt?  

• A Párizsi Klímaegyezmény aláírásakor, 2015-ben, durván egy évtizeddel ezelőtt az EU a globális ÜHG emissziónak 10-11%-át adta. A kibocsátás mértékét mára sikerült 7-8% körülire letornázni. Közben azonban kiszerveztük az iparunk meghatározó részét a világ más részére, oda, ahol az ÜHG-kibocsátás, igaz nem csak az EU miatt, de jelentősen megnőtt. Másként fogalmazva, outsource-oltuk a környezeti problémánkat és közben más országok GDP-jét gyarapítottuk.
• Ezen a ponton kell leszögezni, horribile dictu: a világon nincs zöld átmenet. Nő a karbonmentes energiatermelési kapacitások száma, de olyan mértékben emelkedik a világ energiaigénye, hogy arányaiban a zöld és tiszta energiatermelés nem tud bővülni. A Nemzetközi Energiaügynökség adatai alapján 2015-ben, a párizsi klímamegállapodás elfogadásakor 163 Twh volt a világ energiafogyasztása, ami napjainkban 183 Twh körül van. Mindeközben a fosszilisek aránya (földgáz, szén, kőolaj) tíz évvel ezelőtt és ma is nagyjából 80%-át (!) tette ki, teszi ki az energiafelhasználásunknak. A csavar a dologban, hogy a fosszilisekről javarészt az időjárásfüggő erőművek termelési völgyeinek kiegyenlítése és az ellátásbiztonság ilyenformán történő garantálása okán nem tudunk lemondani. Minél több szeles és napenergiás erőművünk van, annál több gyorsindítású, jól menetrendezhető fosszilis kapacitást kell rendszerbe (vissza)állítanunk. Többek között ezért maradhatott benne a földgáz az EU zöld taxonómia rendeletében. Ennyit arról, hogy a Greenpeace Magyarországgal kapcsolatos közlése szerint „az ország elsivatagosodásáról a fossziliseket támogató eddigi politika tehet.”
• A nemzetközi klímapolitika mérőegysége a szén-dioxid (tonna). A CO2 a melegítő üvegházhatású gázok nagyjából 2/3-át teszi ki. A CO2 molekula légköri koncentrációja a már említett 2015-ös évben körülbelül 400 ppm volt (egymillió részecskéből 400 volt a CO2). Ma – miközben az emberiség legátfogóbb projektje lett a klímaváltozás megfékezése, és miközben az EU lassan belerokkan a zöld átmenetbe – a szén-dioxid koncentrációja a globális átlagot nézve töretlenül nőtt, ma 421 ppm.
• A szén-dioxidról ráadásul tudni kell, hogy a körülményekhez mérten változik, hogy mennyi idő alatt „ürül ki” a légkörből, de átlagosan hozzávetőlegesen 100-150 év kell az eltűnéséhez. Ez azt jelenti, hogy ha ma varászütésre megszűnne minden CO2 kibocsátásunk, ami lehetetlen, akkor sem oldanánk meg holnaptól a klímaváltozás problémáját.
• Bár ezt hivatalosan senki nem fogja kimondani, a fentiekből összességében az következik, hogy az ENSZ és a Párizsi Megállapodás által meghatározott, bűvös számként kezelt, 1,5 – 2,0 Celsius fokos hőmérsékleti küszöbértéket igenis át fogjuk lépni, ha teszik, ha nem.

Mit lehet tenni? Van megoldás?

A mitigáció, vagyis az üvegházhatású gázok csökkentése mellett, azonnal el kellene kezdeni dolgozni azon, hogy hogyan készítsük fel a társadalmat és a gazdaságot a klímaváltozás negatív hatásaival szembeni védekezésre. 

Holisztikusan kellene tekinteni a klímaváltozásra. Rendszerben kellene gondolkodni, ahol egyensúlyt kell teremteni a gazdasági, a társadalmi és a környezeti érdekek és célok között. A vállalkozások, a választópolgárok és a környezeti elemek nem egymás versenytársai, ellenségei, hanem egymás partnerei, kiegészítői kellene, hogy legyenek egy észszerűbb világban. 

Az Eurobarométer nagymintás felmérései visszatükrözik, hogy az európai embernek továbbra is fontos a klímaválság elleni harc, de a munkanélküliség, a megélhetési költségek, a magas árak olyan gazdasági, társadalmi tényezők, amelyek ellen, ha nem teszünk, a zöld átállás programjának a támogatottságát sodorjuk veszélybe. Lehet, hogy az ember okozza a problémát, de nélküle az nem is fog megoldódni.

Az európai parlamenti választások választói erőterét vizsgálva is kitűnik: a választók nem a környezetvédelem ügyétől, hanem az „együgyű” pártoktól vándoroltak el azon pragmatikusabb politikai erők felé, amelyek a környezetvédelem mellett a gazdasági és szociális érdekeket is hajlandóak képviselni. Az EU kapcsán nem azért írtam a GDP-ről, mert a gazdasági teljesítményt favorizálnám a környezetvédelemmel szemben, hanem mert hiszem, hogy a gazdasági dekonjunktúra a környezeti fenntarthatóság féke. Ezt a világ két vezető hatalma már felismerte.

Az USA és Kína zöldstratégiája tulajdonképpen protekcionista gazdaságpolitikai és társadalmi szolidaritási programok környezeti fenntarthatósággal vegyítve. Szimbolikus, hogy az amerikai demokraták 2022-ben olyan törvényen belül kezelték a klímapolitikai célokat, aminek átfogó feladata az infláció csökkentése (Inflation Reduction Act). Kínában a 14. Ötéves Terv (2021-2025) egyszerre foglalkozik a 2060-as klímasemlegesség elérésével és a társadalmi jóléttel. 

A Budapesti Nyilatkozat megvalósítása és a bakui klímacsúcs talán az EU számára is jó alkalmat teremt, hogy újragondolja a zöld átállás programját. 

Nyitóképünk illusztráció! Fotó: Sebastian Ganso képe a Pixabay -en.