Továbbra sincsenek megnyugtató válaszok Magyar Péter diákhiteles szerződéseire – állítja Hadházy

2024. október 03. 11:00

Az ellenzéki politikus szerint a Tisza Párt vezetője ráadásul lemondta a tisztázó találkozójukat.

2024. október 03. 11:00

nyitókép: Attila Kisbenedek/AFP

„Egyes szerződések olyan tanulmányokra vonatkoznak, amelyek véleményem szerint minimum kérdőjeles hasznosságúak és árazásúak. Ráadásul ezeknél a cégeknél nem látjuk annak alátámasztását semmilyen adatbázisban, hogy miért őket hívták meg a munkára” – nyilatkozta Hadházy Ákos ellenzéki képviselő a Magyar Narancsnak, a Magyar Péter által még a Diákhitel Központ Zrt. élén kötött, botrányos szerződések kapcsán.

Megírtuk, a minap kiszivárgott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, azaz a KEHI vizsgálata is az ügyben, ami túlárazott megbízásokról és egyéb visszaélésekről szól. A dokumentum szerint

a Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ által kötött több szerződésnél nem volt valós verseny, az ajánlattételre felkért társaságok teljesítési képessége eleve kétséges volt és a díjazás és az ellenszolgáltatás arányosságát is felveti a jelentés. 

Az ügyben nyomozás is folyik, a fejlemény nyomán pedig megszólalt az MFB, és természetesen maga Magyar Péter is.

Ezt is ajánljuk a témában

Hadházy a szerződések kapcsán már régóta szeretett volna az általa egyébként támogatott, új baloldali pártvezérrel találkozni, tisztázni az aggályait, ám mint az interjúból kiderül, ez eddig nem sikerült.

Mint fogalmazott: „Tisztázni akartam olyan alapvető kérdéseket, mint hogy milyen alapon választották ki a cégeket, ki javasolta, hogy éppen tőlük kérjen ajánlatot a Diákhitel Központ? Elég hosszú ideig vártam a válaszokra, és szerintem korrekt módon nem a választások előtt próbáltam ezzel foglalkozni, hiszen tisztában voltam Magyar Péter feladatával. Azóta is sokat vártam. Sajnos, ha ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű és megnyugtató válaszok, akkor ezek a szerződések továbbra is problémásak.”

Az országgyűlési képviselő egyebek mellett kitért arra is:

Amikor odaadtam neki a szerződéseket, volt időpontunk, de aztán ezt – bár tényleg sokat dolgozott, és elismerem a munkáját – lemondta. Ha magától írta alá ezeket, az probléma.”

 

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skywalker_bp
2024. október 03. 13:14
5m007 - a magyarok többsége - bár nem hiszem, hogy ne tudnád kikrôl beszélek, de akkor leírom neked. A magyarok egyre növekvô többsége akar kormányváltást. A fidesz keménymag szavazóbázisnak is töke van tele a tolvajlással. Sokan fognak emiatt közülük otthon maradni 2026-ban. Orbán Viktor utolsó miniszterelnöki ciklusát látjuk. 🤣🤣🤣💪🏻💪🏻💪🏻✌️✌️✌️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
kir2vik
2024. október 03. 13:14
Skywalker_bp 2024. október 03. 13:05 -------------------- Bőg a szamár, eső lesz. cdn.mandiner.hu/2024/10/05cJFzgPgzgJG6ncYXhnTH81h800WZSRPbl52TqJDLU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyOGJmNTIyM2VmYTRlNzY5NmJiOGE4MTU1MGI5NzNk.jpg
5m007h 0p3ra70r
2024. október 03. 13:14
»Skywalker_bp 2024. október 03. 13:11 5m007 - csak nem idegbe jöttél 5m? « Ennyi? Megkérdezem hogy mi az a “magyarok többsége” erre nekállsz kínosan ‘megafonozni’. 💩🔫
Skywalker_bp
2024. október 03. 13:11
5m007 - csak nem idegbe jöttél 5m? Van rá okod, tény, hiszen a Megafon is hamarosan roló. És a Mandiner mellett sem látom azt a bôdületes méretû tábort, aki piaci alapon el fogja tartani ezt a portált. 🤣🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!