Túltolta az orbánozást Kamala Harris egy műsorban, nem tette zsebre a diplomáciai választ

2024. október 12. 19:46

A demokrata elnökjelölt még azt sem vette figyelembe, hogy Magyarország is NATO-tag.

2024. október 12. 19:46
Cyprus Hungary

Nyitókép: Photo by Danil Shamkin/NurPhoto via Getty Images

Mint arra a Mandiner olvasói emlékezhetnek: csütörtökön átlépte a vörös vonalat Kamala Harris, demokrata elnökjelölt, amikro egy műsorban egyenesen azt állította, hogy gyilkosnak lehetne nevezni Orbán Viktort.

Diktátorok és tekintélyelvűek. Emberek, akiket gyilkosoknak lehetne nevezni”

– fogalmazott az amerikai politikus a magyar kormányfő mellett Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökre is utalva. Erről részletesebben itt írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Diplomáciai botrányt keltett a nyilatkozat

„Elfogadhatatlan így beszélni egy miniszterelnökről. Ez nemcsak a kormányfővel szemben tiszteletlenség, hanem a magyar emberekkel szemben is” – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott interjúban szombaton.

Mindig tiszteletet tanúsítottunk az amerikai emberek iránt és elvárjuk, hogy az amerikaiak is tiszteletet tanúsítsanak a magyar nemzet iránt. Egy ilyen kijelentés a szövetségesek között elfogadhatatlan”

– húzta alá Szijjártó Péter.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. október 13. 17:02
"Orbánon keresztül Trumpot igyekszik támadni " Kanalas Hedvigtől már nem áll messze a bűnpártolás, részese lehetett a Trump elleni merényleteknek?
julcsi-66
2024. október 13. 11:03
Az átlag amerikai nagyon buta és tájékozatlan, bár megkockáztatom kamala harris még átlagnál is butább, szerintem azt sem tudja hol van Magyarország. Viszont az mekkora hogy az "elszigetelt" Orbán Viktor a kampánytéma még az usa-ban is :-)
Selamat
2024. október 13. 09:22
Cöcöcöbasatu: Nem csak a világot ismerem jobban, hanem messze jobb emberismeretem van, mint neked valaha is lesz. (Ez a szavaidból tökéletesen látszik.) Tetejébe ami most itt nagyban történik, azt én már kicsiben, de egy az egyben lejátszottam egy némettel, Távol-Keleten. Piszok nehéz időszak volt. De az is rábszott. Ezek a ballibsik is rábsznak. Ugyanazon okból. Az igazság nem az ő oldalán állt. Ahogy ezeknek sem. Ő is csak egy senkiházi, eredetére és útlevelére büszke mímand volt, aki azt hitte simán lenézhet másokat, és eredete miatt lenyúlhatja mások munkáját. Remélem azóta a is ömlik az epéje, mint mikor magánügyben hirtelen haza kellett költöznie. Egyre rovidebb az idő, mikor az EU ballibsijei be fogják fogni a pofajukat. Mert azt fogják hinni, úgy kevésbé lesznek röhejesek. A marhái. 😂
Selamat
2024. október 13. 08:22
Így van, drága cöcöcöbasatu bogárka! Igazad van. Az USA politikusai azért nyomtatják éjjel nappal a dollárt, hogy osztogassák. Hol papír, de leginkább fegyverek formájában. Aztán miután sikerült milliókat megölni meg milliárdokat elkölteni, akkor mindent otthagynak, mintha semmi közük sem lett volna ahhoz, hogy ők robbantották ki a balhét. Az USA mióta létezik, mindig mindenkit hátba szúrt. Kivéve a zsidókat, de az nem véletlen. Hogy te élvezed, hogy állandóan hátba szúrnak és bsznak is, ám legyen meg ez örömöd. De mi, a józan többség nem kérünk belőle, és meg is teszünk mindent ennek érdekében. Te meg ki fogod bírni. Ha meg nem, hát édes Istenem, úgy jártal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!