„Hazafiasságtól, történelmi ismerettől és jóízléstől elrugaszkodott ötlet” – a POFOSZ is tiltakozik a lyukas zászló kisajátítása miatt

2024. október 02. 20:03

Nem kérünk a legújabb nemzetellenes erőszakból!

2024. október 02. 20:03

Nyitókép illusztráció. Fotó: Photo by Attila KISBENEDEK / AFP

Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kedden jelentette be, hogy ezentúl az 1956-os lyukas zászló lesz a jelképük. 

A reakció sem váratott sokáig magára, az 1945 utáni politikai elítélteket, üldözötteket és leszármazottaikat tömörítő szervezetek közül több is kijelentette, 

„a leghatározottabban tiltakoznak” Magyar Péter pártelnök október 1-jei bejelentése ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (POFOSZ) elnöke, Ámon Antal külön közleményt is eljuttatott az MTI-hez, melyben úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter október elsején tett kijelentése

minden hazafiasságtól, történelmi ismerettől és jóízléstől elrugaszkodott ötlet”.

Majd azzal folytatta, „az 1956-os Forradalom és Szabadságharc első napján keletkezett szimbólum pontosan a nemzeti szimbólumok szektás, ideológiai kisajátítása elleni tiltakozás okán jött létre”.

„A magyar nemzeti színeket kommunista jelképpel beszennyező Rákosi címert a magyar társadalom akkor azonnal és teljes egyhangúsággal és összefogással vágta ki, mint a nemzet önérzete elleni gyalázatot” – olvasható a közleményben.

Ámon Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy „a világon a mai napig egyedülálló tiltakozási forma, a lyukas zászló, egy különleges nemzeti kincs és egyértelmű azonossági jel”.

A legerélyesebben tiltakozunk különleges nemzeti jelképünk pártpolitikai célokra való felhasználás ellen”

 – szögezte le.

Ezt is ajánljuk a témában

 

„Nem kérünk a legújabb nemzetellenes erőszakból!” 

A kommünikét a szövetség elnöke azzal zárta, „e szégyenteljes ötletet magyar ember sehol a világon nem felejtheti el, mint olyan eszmei megerőszakolási kísérletet, amit pont a kivágott kommunista jelkép képviselt.

Nem kérünk a legújabb nemzetellenes erőszakból! Akár Magyar Péter, akár más vetemedik rá”

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ez D-dúr és e-moll
2024. október 02. 22:32
Szerintem sem szerencsés ötlet egy párt számára a lyukas zászló választása pártszimbólumként, mert a fölkelt nép jelképe és egy kormányzásra törekvő párt esetében ez elég furcsa üzenet a szavazók felé, de jogi akadálya szerintem nincs, hogy a Tisza párt használja. A Magyar Gárda is használta az árpádsávos zászlót, holott annak is közel ezeréves múltja van és számos tartalom köthető hozzá.
fintaj-2
2024. október 02. 22:27
A történelmi események jelképeiért meg kell harcolni, ki kell érdemelni, azokat tolvajként elbitorolnia a benne szereplők meggyalázása. Az 1956-os forradalom megtorlóinak örököseitől, a DK-tól, a Szocialistáktól dezertált Tisza-párti szavazóktól megismételt bűn.
5m007h 0p3ra70r
2024. október 02. 22:21
»kunfia1 2024. október 02. 21:34 5m007h 0p3ra70r 2024. október 02. 21:24 »kunfia1 2024. október 02. 21:16 Ti, mocskos Fideszkommunisták, megtagadtátok 56ot! « Ne stresszeld szét magad a semmin. Érthető, hogy rosszul esik, de csak szépen lazán engedd el morzsika." Azt mondod, az új Fidesznarratívát mindőtök osztja már, hogy ellenforradalom volt?« Ezt olvastad tőlem? Mesélj morzsikám, hol!? Vagy csak azt szeretnéd, így gondljam mert te így gondolod?
sexykitty-5000102
2024. október 02. 22:21
🍓 ️ ­É­­r­t­­é­­­k­e­­­l­d­­ ­a­ ­­­s­z­­e­­x­i­­ ­p­­­u­n­­­c­­i­­m­­a­­t­­ 👉 𝐖­­𝐖­­­𝐖­­.­𝐗­­­𝟏­𝟖­­.­­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!