Változnak az idők: a kampányban még megszüntette volna, most mégis a mentelmi jog mögé bújik Magyar Péter

2024. szeptember 02. 16:58

Akár több éves börtönbüntetés is várhat Magyar Péterre, amennyiben nem sikerül EP-s mentelmi jogával élnie.

2024. szeptember 02. 16:58

Nyitókép: Képernyőfotó

Emlékezetes, hogy Magyar Péter június 21-én éjszaka az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen mulatott, ahol konfliktusba keveredett egy az ő botrányos viselkedését videózó férfival, akitől a gyanú szerint elvette annak mobiltelefonját, majd a Dunába hajította a készüléket.

Nem sokkal később 

Magyar Péter diszkóbotrányának ügye a Központi Nyomozó Főügyészséghez került a rendőrségről, mivel a Tisza Párt vezetőjének mentelmi joga van. 

Vele szemben csak a főügyészség indíthat nyomozást azután, hogy az Európai Parlament felfüggeszti a mentelmi jogát. A Tisza Párt elnökével szemben garázdaság, rongálás és lopás bűntette miatt nyomozhatnak.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Mandiner megkeresésére közölte, hogy Magyar Péter „gyanúsítotti kihallgatásra kizárólag a mentelmi jog felfüggesztését követően kerülhet sor”.

Feltehetően nem véletlen, hogy Magyar Péter nem mer egyértelműen nyilatkozik arról, lemond-e a mentelmi jogáról. 

Egyelőre úgy tűnik ugyanis, hogy „nem áll jól a szénája” az ötkertes ügyben. A nyomozást segítő búvárok ugyanis megtalálták a Dunába hajított telefont, amiről sikerült lementeniük a botrányos estén készült felvételeket.

Amennyiben a készüléken lévő videók egyértelműen bizonyítják Magyar bűnösségét, a mentelmi joga maradhat az egyetlen mentsvára a Tisza Párt elnökének. Egyes jogi szakértők szerint az sem kizárt, hogy 

akár több éves börtönbüntetés is várhat Magyar Péterre, amennyiben nem sikerül EP-s mentelmi jogával élnie, 

és elítélik mindazért, amiért jelenleg nyomozás folyik ellene.

Kényelmetlen helyzetbe került az ATV-ben is

A Tisza Párt vezetője legutóbbi ATV-s szereplésekor arra a kérdésre, hogy felfüggeszti-e a mentelmi a jogát az ellene zajló telefon lopási ügyben, azt felelte, „engem senki nem keresett meg se ügyészség, se rendőrség. A propagandamédia ezen ugrál, de én a propagandamédia helyében inkább azon ugrálnék, hogy milyen állapotok vannak a MÁV-ban, milyen állapotok vannak az iskolákban”.

Miután a riporter, nem engedte el a témát, Magyar láthatóan kényelmetlen helyzetbe került, és a következőket mondva igyekezett kibújni a számára kellemetlen kérdés megválaszolása alól:

„Ha megkeresnek és megmondják, hogy milyen eljárás van és milyen bizonyítékok, akkor majd eldöntöm. Ha egy politikailag motivált eljárásról van szó, ami egyébként minden eljárásra jellemző jelenleg velem szemben, akkor nyilván nem. Hogyha, olyan bizonyítékaik vannak, amelyeket jelenleg hazudik a propagandamédia, akkor ezt megfontolom, de egyébként én nem mondhatok le, az Európai Parlament fog erről dönteni”  – fogalmazott a politikus.

Ezt is ajánljuk a témában

A kampányban még máshogy gondolkozott a mentelmi jogról

A Magyar Nemzet hétfői összeállításában arra emlékeztetett, hogy 

a választási kampányban Magyar Péter még azt hangoztatta, hogy megszünteti a mentelmi jog intézményét és ő maga sem tart rá igényt, 

most azonban nem akar lemondani erről a védettségről.

Április 25-én Tamásiban egy fórumon azt mondta: „eltöröljük a mentelmi jogot természetesen. Semmi értelme. Nyilván van Simonkáknak, Boldogoknak, társaiknak. […] Szóval nyilván a mentelmi jog az egy szükséges rossz. Egyébként vannak olyan országok, ahol ez működik, vannak ahol nem, nekünk nem lesz rá szükségünk, úgyhogy mi ezt eltöröljük”.

Pár héttel később, egy derecskei fórumon megerősítette korábbi ígéretét. 

Sőt, azt is elmondta, hogy nem veszi fel az EP-mandátumát.

 „A mentelmi jogot meg fogjuk szüntetni, ezt már több helyen mondtam. Bár egyébként lehet, hogy nekem például szükségem lenne rá, mert éppen harminc eljárást indítottak ellenem és nyilván ez lesz a következő két évben is. De ennek ellenére sem fogom felvenni az európai parlamenti képviselői mandátumot, amivel egyébként járna ugyanúgy mentelmi jog” – vélekedett Magyar.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 226 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2024. szeptember 03. 01:31
Marhaság. A mentelmi jog nem a börtönbüntetésre vontakozik. Max. csak akadályozhatja a nyomozás/büntetőper lefolyását ....
sozlib_abschaum
2024. szeptember 02. 20:57
Ez a kis szarházi csak egy pitiáner nőverő!
you-brought-2-too-many
2024. szeptember 02. 20:41
youtu.be/kwC_IaY3BmY?si=2LZTDxhJ6P8yYqzO Üzenet Magyar GARÁZDA Péternek: Your diplomatic immunity has just been revoked.
zakar zoltán béla
2024. szeptember 02. 20:35
Kereszt a csuklón előtte derékszíj! S e csukló bújdogált szoknyák árnyékában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!