Diszkóbotrány: Magyar Péter továbbra sem hajlandó lemondani mentelmi jogáról

2024. augusztus 27. 21:22

Ismét az ATV-ben járt a Tisza Párt vezetője.

2024. augusztus 27. 21:22
null

Nyitókép: ATV, képernyőmentés

Magyar Péter kedd este ismét az ATV vendége volt az Egyenes Beszédben. Az interjú pikantériája, hogy Magyar Péter a műsort behrangozó posztjában a közösségi oldalán tételesen felsorolta, hogy miről lesz szó az adásban.

Így érintették többek között a Völner–Schadl-ügyet, amivel kapcsolatban Magyar Péter megerősítette, felülbírálati indítvány nyújtott be.

A hosszúra nyúlt jogászkodás után Szöllősi Györgyi műsorvezető a kórházak állapotáról is kérdezte a politikust, aki többek között elmondta, nagy eredménynek tartja, hogy „húsz év után közbeszéd témája lett az egészségügy” (– noha ez tételesen nem igaz, hisz lassan egy évtizede az ellenzék egyik „slágertémájáról” van szó – a szerk.), majd

Magyar Péter közölte: szerinte azóta van WC-papír, szappan és fertőtlenítőszer a kórházakban, mióta ő látogatja az intézményeket, sőt, néhol éppen miatta kapcsolják be a klímát is. Mindenhol azt várják, hogy Magyar Péter mikor ér oda” – állapította meg egyes szám harmadik személyben magáról a politikus.

A műsorban szó volt arról is, Magyar Péter anonim feljelentőkre vár. Csináljanak fotókat, küldjenek dokumentumokat, jelentsék fel a kormányt, vagy jelezzenek nekik anonim módon – mondta belemelegedve.

Ezt is ajánljuk a témában

A műsorban többek között a Tisza Párt vezetőjének mentelmi joga is szóba került. A műsorvezető megkérdezte Magyar Pétert, felfüggeszti-e a mentelmi jogát az Ötkerben történt garázdaság, az úgynevezett diszkóbotrány ügyében.

Ha megkeres az ügyészség, majd eldöntöm. Én nem mondhatok le, az Európai Parlament dönt. De ez senkit nem érdekel. Engem nem kérdezett meg senki az ügyészségtől”

– felelte többszöri visszakérdezésre a Tisza Párt elnöke, majd közölte, ennél szerinte fontosabb ügy, hogy milyen állapotban vannak a kórházak, a magyar államvasutak. 

Sőt, megtudtuk azt is, hogy a kórházak után Magyar Péter szeptembertől az iskolákban fogja folytatni „kampányát”.

A műsorvezető szóba hozta azt is, hogy Magyar Péter törvénysértő magatartást követett el, mellyel éppen az ATV munkatársainak személyi jogait sértette meg, amire annyi volt a válasza, hogy mindez hazugság. a politikus szerint ezt csak a propaganda fújta fel. Különben is mindenkit feljelent, külön Bayer Zsoltot is. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az elmarasztaló határozatról szólva Magyar Péter azt mondta: „Nem kaptam meg. El fogom olvasni.” Ha jogilag megalapozott, és „ha tényleg személyiségi jogokat sértettem, akkor azonnal törölni fogom, akár önnel, akár Rónai Egonnal közösen”, itt a stúdióban. De addig nem. 

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint Magyar Péter jogellenesen hozott nyilvánosságra személyes adatokat, amikor kiposztolta az ATV-s dolgozók vallási hovatartozását. A NAIH ezért felszólította Magyart, hogy ezeket törölje a közösségi oldaláról, és a jövőben tartózkodjon az ilyentől. 

Magyar egyébként a júniusi választás után csattant az ATV-vel: kivonult a stúdióból, mikor Rónai Egon a beszélgetés elején azzal próbálta szembesíteni, hogy állításával ellentétben többször próbálták behívni adásba. Magyar viszont kérdéseket várt, és mikor nem kapott, megszakította a beszélgetést. Utána arról írt, provokáció történt, majd posztolt több ATV-s dolgozó vallási hovatartozásáról. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az említett adást itt nézheti vissza:

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 391 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2024. augusztus 28. 18:43
Elképesztő demagógia. Nem Havas Henrik az apád? Az ennyire magabiztosan senki.
Welszibard
2024. augusztus 28. 12:20
Hiteltelen pökhendi és agresszív. A Fidesz elbújhat és tanulhat ettől az agresszív pojácától, hogyan kell belefojtani a szót az őt kérdezőbe és levegőnek nézni, lepropagandistázni a riportert. Határozottan visszautasítom - és nemcsak én - hogy engem "NER-bűnözőnek" aposztrofáljon "Peter The Man", mert egyet értettem és támogattam az eddigi nemzeti kérdőíveket. Kitől tanulta ezt az elképesztően szemtelen bolseviki tempót? Csaknem "Jogerős" Páltól? Mint mondta a műsorban római katolikusnak keresztelték. De mint számtalan jelből látszik, nem gyakorolja a vallását, tehát nem vallásos keresztény. Ez amúgy az Európai Parlamentben nagyon nem lenne neki előnyös. Tar Zoltán képviselőtársát is nem ok nélkül rúgták ki a Ref. Egyházból. Hogy akarja a "Tisza" így képviselni a vallásukat gyakorló keresztény magyar választókat? Sehogy. Ő a szintén bűnüggyel terhes, de mentelmi joga mögé bújó Ursula von Leyent akarja képviselni. Ez a fajta önkritikára képtelen, rágalmazó alkalmatlan a vezetésre.
pumuklik
2024. augusztus 28. 10:57
Azt nem értem, miért ment ehhez a gennyládához Varga Judit?
The Loner
2024. augusztus 28. 10:55 Szerkesztve
🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀 🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀 🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀🐀
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!