Sejtelmes posztot tett közzé Hont András az ATV népszerű műsoráról

2024. szeptember 30. 12:51

Kiderült, mikor térhet vissza a megszokott csapat a képernyőre.

2024. szeptember 30. 12:51

Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Képernyőfotó

Hont András publicista Facebook-oldalán osztotta meg a Nyílt sisak című műsor Youtube-videóját, melyben Schiffer András ügyvéd mellett Dopemannel és Lipták Tamással, a Magyar Jelen újságírójával beszélték át a hét legfontosabb közéleti történéseit.

A videóhoz fűzött kísérőszövegből pedig az is kiderült, hogy némi csúszással az eredeti tervekhez képest, de folytatódik az ATV népszerű műsora, az ÖT is a héten.

Bizonytalan volt egy darabig a műsor sorsa

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban,  a Media1 portál szúrta ki, hogy az eredetileg augusztus 26-án, 21:55-re beharangozott ÖT című vitaműsor Konok Péter történész, Schiffer András ügyvéd, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Hont András újságíró közreműködésével egyelőre mégsem tért vissza az ATV képernyőjére, sőt még a műsorújságban sem tüntették fel.

Többek között ezzel kapcsolatban Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával készített interjút az Index, aki elárulta, hogy az elmúlt időszakban 

azért döntöttek úgy akkor, hogy több szórakoztató tartalmat készítenek, mert a közéleti tartalmak iránti érdeklődés némileg visszaesett.

A vezérigazgatót a lap értelemszerűen az ÖT sorsáról is kérdezte. Németh S. Szilárd szeptember elején azt válaszolta, hogy „a sajtóban valóban nagyon sok téves információ jelent meg a műsorral kapcsolatban, de mi sosem kommunikáltunk olyat, hogy megszűnne”.

Hozzátette, hogy a teljes őszi műsorstruktúránkat eltolták egy hónappal, nem csak az ÖT-öt, hanem például a Csattot is. „Az elmúlt időszakban azt igyekeztük végiggondolni, hogy milyen gyártási folyamatokkal tudjuk megújítani ezeket a műsorokat, és úgy döntöttünk, hogy az ÖT című műsorunk hosszabb gyártási idővel, nagyobb utómunkával folytatódhat a jövőben” – fogalmazott.

Az ATV vezérigazgatója később elárulta, „nyolcvan százalékban marad a korábbi felállás, tehát Hont András, Ceglédi Zoltán, Konok Péter és Vogyerák Anikó is visszatér a műsorba, Schiffer András helyét viszont más veszi át”. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ittésmost
2024. szeptember 30. 14:39
Schiffer sajnos rendszeresen ráébred, hogy nem lehet más a politika, mint ökörködés...
nemmondom
2024. szeptember 30. 14:19
Ha már focista példával élünk, maradjon Schiffer - középpályásként - helyette Vogyerák menjen pihenni.
Pietrosz2.0
2024. szeptember 30. 14:07
Október 3.csütörtök 21.30 az első új adás.
luxusbatar
2024. szeptember 30. 13:57 Szerkesztve
Az ÖT!-tel az lesz a gond, hogy nem élő lesz... Szóval kb. semmi értelme. Szerk: Gonolom megváltó péter előtte rektorálni fogja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!