Kíváncsi vagyok, hogy a következő alkalommal mi lesz a kifogás. Kifogások gyártásában, vádaskodásban ugyanis Ön eddig is világklasszis teljesítményt nyújtott” – fogalmazott Orbán Balázs.
Magyar, aki még az árvízi védekezés közben is politikai riválisait vagy éppen a magyar hadsereget ostorozza a közösségi médiában, korábban sokkal inkább nyitott lett volna a vitára, persze még azelőtt, hogy a nyár folyamán egy budapesti szórakozóhelyről kivezették a biztonságiak a botrányos viselkedése miatt. Február 27-én ő maga írta a Facebook-oldalán, hogy „Innen is üzenem a propaganda zászlóshajóinak, hogy bármikor állok rendelkezésükre egy interjúra.”
Május 10-én azt írta, bárhol hajlandó vitázni és a Klubrádió, Megbeszéljük című műsorában is megerősítette, kész a vitára, ha meghívják a köztévébe.