Budapest főpolgármesterére ugyanis a lap szavaival élve: „néhány héttel az új Közgyűlés megalakulása előtt és 5 év pazarlás után, egyszerre rájött a spórolhatnék:
javaslatot tesz a fővárosi cégek igazgatósági pozícióinak kétharmados csökkentésére, a felügyelőbizottsági tisztségeknek pedig közel a törvényi minimumra való leszorítására. Továbbá olyan nyílt pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat gazdasági társaságainak igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjaira, a cégvezetőkre, amelyre eddig még sehol sem volt példa.”
Karácsony Gergely a fővárosi cégvezetőkkel (ügyvezetőkkel, vezérigazgatókkal), különböző mértékben ugyan, de alapvetően elégedett;
ugyanakkor természetesnek tartja azt az igényt, hogy időről-időre megmérettessenek a cégvezetők abból a szempontból, hogy van-e náluk jobb jelölt a tisztségre.”
Ennek kapcsán rögtön adódik a kérdés: miért keres potenciálisan alkalmasabb személyt a polgármester, ha „alapvetően elégedett” az említett vezetőkkel.
A választ pedig valemelyest a felhívás maga biztosítja az olvasó számára, ugyanis a dokumentumot tovább nézegetve kiderül: „A jelenlegi cégvezető visszahívására és
új cégvezető kinevezésére a főpolgármester akkor tesz javaslatot, ha a pályázat alapján megbizonyosodik arról, hogy van jobb cégvezető a jelenleginél.”
Vagyis pályázat ide vagy oda: a főpolgármester csak akkor tesz javaslatot új vezetőre, ha talál jobb vezetőt a pályázók között, mint azok a vezetők, akikkel alapvetően elégedett.
Ha esetleg olvasóink sem értenék, a lenti képernyőkép Karácsony Gergelyék felhívásának vonatkozó részlete, amelyben sárgával kiemeltük olvasóinknak az általunk fentebb idézett részeket:
Fotó: Képernyőkép/budapest.hu. Kiemelés: Mandiner
Érdekesség a pályázati felhívás kapcsán, hogy arról Vitézy Dávid közölte: szerinte az pusztán „látványpékség”, mivel
„Karácsony ugyanis az új pályázati kiírásokat, a kiválasztás folyamatát az októberben megalakuló Közgyűlés új frakcióival semmilyen módon nem egyeztette, míg a DK frakciójával kétszer ült le a nyilvános hírek alapján is csak az elmúlt egy hétben (lásd a képen).”
Vitézy fent idézett teljes posztját itt nézheti meg, a politikus által említett képpel egyetemben:
Ébredj egy kis laza csevegéssel! Hétfőn ismét érkezik a Vekker a Mandiner reggeli élő műsora! Hozd te is a véleményedet, és oszd meg a két műsorvezetőnkkel!
Attól irtózik, hogy a Fővárosi Közgyűlés önként magára vegye a „csőd” bélyegét. Nehogy a kormány politikai győzelmet hirdethessen! Horváth K. József írása.
Donald Trump hiába próbálta 50 százalékos büntetővámmal megtörni Modit, Újdelhi nemhogy nem hátrált meg, hanem emelte a tétet. Putyin látogatása során köthetik meg az évszázad üzletét.
Komoly jutalmakban részesíti embereit aztán keres náluk jobbat.. Anno Fletó csinált hasonlót, pénzjutalmat osztogatott kormányában miután közölte hogy elk*rták..
Válasz erre
0
0
papalimapapa
2024. szeptember 11. 12:57
Egyetlen mondattal lehet jellemzni. Szánalmas dilettantizmus vagy aljas mókusvakítás. Mindenki választhat kedve szerint.
Válasz erre
0
0
tavirozsa2
2024. szeptember 11. 11:28
Magyarul, pályázni fognak a jelenlegi vezetők és ha KG nem talál náluk jobbat ( ? ),
akkor maradnak a régiek és a további vitának nincs helye... Ügyes...🫤
Válasz erre
0
0
kir2vik
2024. szeptember 11. 08:39
Magyar Pszichopata megzsarolta, valami ilyesmi látványpékséget akar a TiSza támogatásáért.
Ez a nyálas-nyúlós alkalmatlan meg gyorsan felszopja, hogy maradhasson főpolgármester.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!