Ahogy azon is, hogy e képességek a realitásban alakulnak-e ki. Most viszont azt tapasztaljuk, hogy a korai okoseszköz-használat miatt az ezekhez az eszközökhöz kötődő érzelmek „lassan, de biztosan elfordítanak attól a valóságtól, ahol minden lassabb, erőfeszítést igénylő vagy épp kudarcok árán megszerezhető”.
A ChatGpt-t említi példaként, amit ha túl korán kerül a gyerek kezébe, és a használata rutinná válik, leszoktathat a gondolkodásról, miközben a jövő fiatal munkavállalóinak magabiztos szaktudásra, így „a gondolkodás transzformációjának képességére” van szüksége. Úgy véli, most éppen fordított a helyzet:
a realitást bírjuk ki, és az online-ra vágyunk mint azonnali örömszerzésre.
Azt is mondja, hogy a szülőknek nehéz a dolga, mert egyszerre kell biztosítaniuk a „modern gyerekkort” okoseszközökkel, és kontrollálniuk is azok használatát. Ezért gyakoriak a családon belüli konfliktusok: „a gyerek feszült, ha elveszik tőle a dopaminadagot, a szülő feszült, ha szenved a gyerek”.
A fiatal felnőttekkel kapcsolatban az a meglátása: egyre többször látni közöttük olyanokat, akik nem hisznek abban, hogy meg tudnak saját célokat fogalmazni, szoronganak, mert „a közösségi média állandó rivalizációs közege mentén formálódó online személyiségre senki nem tud valósan támaszkodni”.