A probléma valós, a megoldás összetett
A képernyőfüggőség szinte az egész társadalmat érinti, 8-88 éves korig. Számtalan, bizonyított kárt okoz, nagyon fontos lenne lassan megtanulnunk, hogyan maradjunk digitálisan egészségesek. Erre való a tudatos képernyőidő-szabályozás, időszakos önkorlátozás, illetve a gyerekek esetében az értelmes és értelmezhető korlátozás.
Nehéz ügy, mert a digitális detox csak önkéntes alapon működik: saját, jól felismert érdekemben adott időre leteszem a telefont, a tabletet és a laptopot, azért, hogy kapcsolódjak magammal, a természettel, más emberekkel, és kipihenjem az információs szupersztráda fáradalmait, lelassuljak vagy éppen másképp gyorsuljak fel, sporttal, beszélgetéssel, izgalmas programokkal. Hogy másképp, máshogyan figyeljek kifelé és befelé. Hogy az elsuhanó, gyönyörű tájat nézzem, ne pixeleket. De mi értelme digitális detoxra menni akkor, amikor percenként van szükség az online megszerezhető információkra?
Amikor én jártam iskolába, sokat vitatkoztam a tanáraimmal, volt, hogy ők tévedtek, volt, hogy én, bárkivel előfordulhat ilyesmi, aki kinyitja a száját. Az ilyen viták lezárása, továbbgördítése néhány másodperc lett volna, ha van okostelefonunk. Könyvtár volt helyette, persze csakis szünetben vagy tanítás után, az információt nem lehetett csak úgy, magától értetődő azonnalisággal megszerezni. Ma már ez lehetséges, és óriási hiba, ha a túlzott képernyőhasználat és annak káros hatásainak megelőzéséért kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is.”