Költözés

Nyitókép: MTI/Kollányi Péter

„Novák Katalin, mint bizonyára olvasták a hírt, kiköltözött az elnöki rezidenciáról. Szépen, csendben, hangtalanul. Igaz, fél évet még eltöltött ott a családjával, de ez legyen a legnagyobb baj. Aki már költözött egyszer is, tudja, mennyi macerával jár az ilyesmi, mennyi felesleges, de féltve őrzött holmi halmozódik fel, még akkor is ha az ember történetesen köztársasági elnök. Ráadásul egyáltalán nem készül új otthonba, végképp nem sajátba. De hát Novák Katalinnak idő előtt kellett távoznia, feladnia mindent, ami az ország első közjogi méltósága címmel jár.

A távozás lényegében ugyanolyan hangtalan volt, mint most a költözés, bár igaz: a lemondás hírét közölte a nyilvánossággal. Az igazi okot azonban sem akkor, sem azóta nem hallhattuk tőle. Egyesek szerint a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb botránya volt, amit tett, még sem adott magyarázatot a lépésére. Nem azt vártam, várnám tőle, hogy jelentse ki: Orbán Viktor utasította őt – ha valamiféle jövőt képzel magának még itt, ebben az országban, akkor ilyen mondat nem hagyja el a száját. Annyit viszont joggal követelhetne a közvélemény, hogy valamiféle észszerű hátteret rajzoljon fel: miért és hogyan kapott kegyelmet egy pedofilt segítő személy.

Az ügy kirobbanása óta eltelt fél év, és bár az imént azt írtam, a közvélemény követelhetné az indokokat, a valóság az, hogy a közvélemény nem követel semmit. A szokottnál ugyan kicsit később, de most is napirendre tért a történtek fölött, tudomásul vette, hogy a részletek, vagy inkább a valóság tudása nem rá tartozik.

Így aztán az egész kegyelmi ügy lassan a feledés homályába vész; már senki nem zaklatja kérdésekkel sem Orbán Viktort, sem Balog Zoltánt, sem pedig Novák Katalint. Mindenki hallgat, és közülük csak Novák költözik, költözött.

Mindenki halkan belelépett, illetve ellépett...”