„Istentelenül tisztességtelen, ocsmány, amit ez a fickó művel” – keményen beleállt Gyurcsány Magyar Péterbe

2024. augusztus 12. 10:46

„Nélküle is sok szemétség volt itt, vele, pontosan azzal, amit tesz a szemétkupac is nőtt” – jelentette ki a DK-vezér.

2024. augusztus 12. 10:46

Nyitókép: Kisbenedek Attila / AFP

Gyurcsány Ferenc legújabb bejegyzésében Magyar Pétert találta be. A DK-vezér azzal a felütéssel indította mondandóját, hogy 

elképesztő vastag bőr lehet a Magyar pártelnök arcán. Úgy kékfideszesezik, szégyenérzet nélkül, mintha nem tudná, hogy hazudik”

Majd az alábbi kérdéseket tette fel: 

  • ki volt a Fidesz ágyasa vagy két évtizedig, ő vagy mi?
    ki hívta tárgyalásra a Fidesz budapesti vezetőjét, ő vagy mi?
  • ki mulatott az elmúlt napokban is a Sziget VIP-ben Orbán NER-es barátaival, ő vagy mi?

 

„Hazudik, gyanúsít, vádol, mószerol, mint a vízfolyás”

Ezt követően leszögezte: 

Istentelenül tisztességtelen, ocsmány, amit ez a fickó művel: hazudik, gyanúsít, vádol, mószerol, mint a vízfolyás.” 

„Nélküle is sok szemétség volt itt, vele, egészen pontosan azzal, amit tesz, a szemétkupac is nőtt. A magyar megújulás fényes dicsőségére!:(” – zárta posztját Gyurcsány Ferenc.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2024. szeptember 15. 08:37
Üssétek egymást szarháziak.
Krupp Skya
2024. augusztus 13. 12:56
Azért még szemeket nem lőtt ki.
kbs-real
2024. augusztus 13. 11:40
Amikor Gyzucsány valakinek szemére hányja szégyentelen hazudozást. Pikáns.
kishegyi
2024. augusztus 13. 11:25
Üssétek egymást mint a répát! Mi meg hátradőlünk és iszogatjuk a kávét:))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!