Ez nem egy polgármester egyedi ügye. Ez közös tragédiánk

2024. augusztus 16. 07:42

Nyilván semmilyen részletet nem tudok az óbudai önkormányzatnál folyó nyomozásról.

2024. augusztus 16. 07:42
null
Lendvai  Ildikó
Lendvai Ildikó
Facebook

Nyitókép: Mandiner archív

„Nyilván semmilyen részletet nem tudok az óbudai önkormányzatnál folyó nyomozásról. (Könnyebb lenne a dolgom, ha a Pesti Srácoknál vagy hasonló orgánumoknál dolgoznék, hiszen hozzájuk érdekes módon korábban eljutottak titkos nyomozati anyagok.) Nem tudhatom, ki bűnös, ki nem. De azt tudom, mi történt pl. annak idején egy másik polgármesterrel, Molnár Gyulával. (Bocsánat, Gyula, hogy felidézem életed legnehezebb korszakát.)

Regnáló polgármesterként 2007-ben, egy évvel választási győzelme után egy fideszes önkormányzati képviselő feljelentette „hivatali visszaélésért”, és megindult ellene a nyomozás. Folyt, folydogált az eljárás, nem kapkodták el, mit ád isten, 2010-ben, épp a következő választás előtt meggyanúsították, elég látványos körülmények között. A fővárosi főügyész helyettese kamerák kíséretében maga vitte az idézést a polgármesteri hivatalba, véletlenül testületi ülés idején.

Molnár Gyula ugyan a választáson így is több, mint 40 százalékot kapott, de a nyertes a fidesz jelöltje lett. 2010-től folyamatosan a bíróságra járt, minden fokon vizsgálták. Nem találtak fogást rajta, és végül 2014-ben jogerősen felmentették. Épp csak hét év ment el az életéből. Talán legértékesebb politikai évei. A mostani óbudai ügyben 2022 óta folyik nyomozás. Két év múlva jutottak el a polgármesterig. Ezúttal nem választás előtt, hanem utána, ahol (most másodszor) fölényes győzelmet aratott fideszes riválisával szemben. Aki most azonnal új választást javasol. Vagyis lehet, hogy mégis választás előtt vagyunk?

Nem akarok mesterséges politikai hátteret kreálni, hiszen nincsenek komolyabb információim. De annyit tudok: a jogállam hiányának legsúlyosabb következménye, hogy sok egyéb eset miatt nemcsak a politikus, az átlagos állampolgár is bizalmatlan. Már nem biztos abban: a bűnüldözés bűnt üldöz, és (noha minden tiszteletem a szakmai becsületüket őrző bíráké és bíróságoké) az igazságszolgáltatás igazságot szolgáltat. És ez nem egy polgármester egyedi ügye. Ez közös tragédiánk.”

Ezt is ajánljuk a témában


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. augusztus 18. 11:04 Szerkesztve
Úgy van! Ez a közös tragédiátok! Gyurcsányé, a tiéd, meg a DK-é! Jól mondod.
Szuperszig
2024. augusztus 17. 22:26
A ballibbant fostalicskák elfelejtik, hogy a Fidesznek köszönhetően a korrupciós ügyek már nem évülnek el. A hugyos már nem úszná meg olyan könnyen.
Szuperszig
2024. augusztus 17. 22:24
A hasonló technikával elsíbolt pénzekről többet tudsz sipánka néni?
Ati Papa
2024. augusztus 17. 16:10
Ez a vén boszorkány saját bevallása szerint sem tud részleteket az aktuális nyomozásról. Ez viszont nem akadályozza abban, hogy a jogállam hiányáról deliráljon. Mert hát ugye szegény Gyula ügyében is hét év veszett el a legértékesebb politikai éveiből. Sajnos sok arra érdemes ügyében semmi nem történt eddig. Gyulához képest talán jó hír, hogy a jelenlegi ügybe "csak " 2 év alatt jutottak el ezek a " szemét " hatóságok a makulátlan fehér galamb polgármesterig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!