Curtis az augusztus 20-i koncertjéről: Elképesztő hangulat volt

2024. augusztus 21. 20:16

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt léptek fel bandájával.

2024. augusztus 21. 20:16

Nyitókép: Curtis Facebook-oldala

Curtis augusztus 20-án nagyszabású koncertet adott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt, melynek apropóján az Origo kérdezte az előadót. 

Előző este Kiskunfélegyházán léptünk fel, azt hittük, hogy a nyár bulija volt, de Budapesten, augusztus 20-án felül tudtuk múlni nézőszámban és hangulatban… 

nagyon megtisztelő, hogy az államalapítás ünnepén léphettünk fel, elképesztő hangulat volt, szívmelengető volt látni, hogy korosztálytól függetlenül tele a rakpart, üvöltik a Curtis-dalokat” – mondta a rapper. 

Ugyanazt a műsort adtuk, amit a többi nyári fesztiválos helyszínen, nem változtattunk semmin, hiszen ez bevált. Mi nyár elején Demkó Matyival kitaláljuk a műsort, ezt általában végigvisszük. Persze ha közben kijön egy olyan dal, ami nagyon sikeres, mint most a Kegyelem, akkor betesszük a repertoárba” – folytatta a beszámolót. Az időjárással kapcsolatban elmondta, hogy 

„még a Jóisten is azt akarta, hogy ez a fellépés úgy sikerüljön, ahogy kell. A koncertünk előtt zápor volt, utána vihar... 

„Utána a párommal megnéztük a tűzijátékot, ami fantasztikus élmény volt” – tette hozzá.

 

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. augusztus 26. 16:54
Origo...Körtisz...😂😂😂😂😂😂😂😂😂
blondibarbi
2024. augusztus 22. 00:31
Ez azért van körtisz, mert világsztár vagy ! :)))
satrafa-2
2024. augusztus 21. 21:33
Engem egy ilyen "koncertre" hat ökörrel sem tudnának elvontatni. :)) Én a zenét szeretem.
DINO54
2024. augusztus 21. 21:08
Messze nem voltak a szívem csücske de a Kartell Pieroval a háttérben messze messze jobb és igényesebb volt! Ezek nem zenészek! Ezek kutyaütők!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!