A kortárs magyar irodalom demokratizálódik. Ez már zajló folyamat.

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

„A kortárs magyar irodalom demokratizálódik. A szépíró kikerül a tápláléklánc aljáról. Nem nagyon voltak a 2020-as évekig olyanok, akik a saját műalkotásukból tudtak megélni. Az volt a rendszer, hogy köszönd meg, hogy kiadnak. Ha történetesen voltak is olvasóid, a könyved bevételének a 99% a terjesztőnek, a kiadónak, a szerkesztőknek ment. Cserébe úgy viselkedtek, hogy szívességet tettek neked.

Az volt az általános nézet, hogy akkor lehetsz író, ha elfogad a közeg. Nem lehetet mérni, tulajdonképpen miről is beszélnek. Most már lehet.

Ennek az egésznek vége van, a haláltusája már zajlik.

Már nem elég jó az ajánlat, amit az elmúlt ötven évben ajánlottak a kiadók, miszerint köszönd meg a lehetőséget.

A középgeneráció éppen ezekben a percekben köszöni meg, és indít saját vállalkozást.

Veszítenie nincs mit (mivel semmit sem kapott), elhallgatni nem lehet, mert a kommunikációs csatornákat demokratizálta a technológia. Pláne nevetséges az eltörléssel- és elhallgatással fenyegetés. A saját kettős mércéjének és a mérhetetlen önelégültségének köszönhetően már mikrószkóppal is alig látható, kit is tud megszólítani a régi gárda.

A kortárs szépíró ellenben saját maga tudja megszólítani a saját olvasóját. Nincs szüksége hozzá semmilyen közvetítőre.

A könykiadás mellett a folyóiratok is demokratizálódni fognak. A nagyrészük meg fog szűnni, de lesznek újak. Ezek az újak kiválóak és súlyosak lesznek, mert sikerült meggyőzniük az olvasóikat arról, hogy hitelesek, hogy nem politikai- vagy gazdasági érdekeket szolgálnak ki.

A kortárs magyar irodalom nem baráti körök laza láncolata lesz.

Írók lesznek és művek, és olvasók.

Az irodalomtörténet/irodalomkritika majd rendszerezi, mikor már a szerző egész pályája látható lesz. Olvasók lesznek, akik fizetnek ezer forintot, mert tudják, hogy terméket vesznek, és személyesen döntenek, mert érdekli őket az irodalom. A politikusok persze beleönthetik az adóforintjukat a klientúrába még egy darabig - de a végén az olvasó tényleg bele akar majd szólni, mire is költik a pénzét.

Nem lennék a helyében a szent teheneknek, akik azt hiszik, hogy nincs itt semmi látnivaló, hogy néhány rebellisen kívűl minden a megszokott mentrendben megy. Le lehet sajnálni (mást sem tudnak), de már ott van a gyomorban a görcs, a szívben a keserűség: nem fognak visszatérni a régi szép idők.

A kortárs magyar irodalom demokratizálódik. Ez már zajló folyamat.

És még nem jött be az amazon.”