A Gyurcsány-párt egyik alapítója szólt be Gyurcsánynak

2024. augusztus 07. 15:43

Leel-Őssy Gábor szerint, ha a DK elnöke visszavonulna, az neki, a pártnak és az országnak is jó lenne.

2024. augusztus 07. 15:43

Nyitóképünk: Leel-Őssy Gábor, Képernyőfotó/ATV

Elutasította a DK etikai bizottsága azt a beadványt, amelyet a párt egyik alapítója, Leel-Őssy Gábor nyújtott be Gyurcsány Ferenc ellen – számol be a Magyar Nemzet. A politikus eljárást kezdeményezett volna a pártelnök ellen az alapszabály megsértése miatt. Ugyanakkor etikai eljárás indult Leel-Őssy ellen, és amíg nem születik jogerős döntés az ügyében, addig a párttagságát felfüggesztik.

Ezt is ajánljuk a témában

„Innen is üzenem Gyurcsány Ferencnek, hogyha egyetlen egy mondatot vagy szót talál, ami nem igaz abból, amit én elmondtam, akkor máris veszem a kalapomat és itt sem vagyok” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Leel-Őssy. A politikus kijelentette, a vállalhatatlan gyulai választási eredmény miatt állt a nyilvánosság elé. Mint mondta, ennek a szereplésnek több oka van, de a DK szervezeti problémáira hívja fel a figyelmet, tehát meglátása szerint ez nem egy gyulai ügy.

Leel-Őssy úgy véli, ha Gyurcsány Ferenc visszavonulna, az neki, a pártnak és az országnak is jó lenne. Azt is hangsúlyozta, sokan meglepődnének, hogy hány aktív, jelentős pozícióban lévő DK-s kereste meg azzal, hogy egyetértenek vele. Ugyanakkor azt is megérti, hogy Gyurcsány jelenleg a politikai túlélésért küzd, de nem jó irányba mennek a dolgot, gyökeres változtatásokra lenne szükség.

Ezt is ajánljuk a témában

Szerinte egy előre hozott tisztújító kongresszusra lenne szükség, ahol, ha újból megválasztják Gyurcsányt, ő maga is gratulálni fog neki. De Leel-Őssy állítja, nagyon sokan állnak mögötte, és ha felkérést kapna, akkor nem futamodna meg attól, hogy elinduljon a pártelnöki tisztségért.


 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blondibarbi
2024. augusztus 07. 23:13
Én ugyan hányok tőle, de maradjon csak ! Az Magyarországnak "jó". ;-)
johannluipigus
2024. augusztus 07. 22:00
Ha már Gyurcsány-pártról beszélünk, akkor mi a fenének próbálkoznak palotaforradalommal a komornyikok?
Mandolini
2024. augusztus 07. 21:11
ferkót nem engedem bántani!! Addig van 2/3 amíg ő színen van. Hajrá gyurcsi!!!
atti64
2024. augusztus 07. 20:19
GYURTYANY EGY KÁRTÉKONY CSOTÁNY EL KELL TAPOSNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!