Rabtámadás volt a szegedi Csillagbörtönben

2024. július 31. 08:19

Az elszabadult rabot csak testi kényszer és bilincs alkalmazásával sikerült megfékezni.

2024. július 31. 08:19
null

Nyitókép forrása: A Hír TV Youtube-oldala

A 24.hu értesülése szerint egy fogvatartott kedden rátámadt egy egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában. A hírt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) is megerősítette. Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője elmondta, hogy a fogvatartott gyógyszerellátása közben történt az incidens. 

Elmondása szerint a rab a szakápolót, majd a körletfelügyelőt is arcon ütötte. Az elszabadult rabot végül csak testi kényszer és bilincs alkalmazásával sikerült megfékezni.

A támadás során az ápolónő súlyos, nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, míg a körletfelügyelő és a fogvatartott nem sérült meg – hangsúlyozta az ezredes. A Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka feljelentést tett a fogvatartott ellen.

Makula György tájékoztatása szerint nem ritka, hogy fogvatartottak rátámadnak a büntetés-végrehajtás dolgozóira. Évente 20-30 esetben is előfordul, hogy a verbális agresszió mellett fizikai atrocitások is érik a dolgozókat.

A büntetés-végrehajtási szervezet gyakran kap kritikát a mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása miatt, az egészségügyi intézményekben vagy előállítások során. Az ilyen esetek azonban igazolják, hogy ezek az óvintézkedések elengedhetetlenek a kollégák és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságának maximális garantálása érdekében.

– tette hozzá az ezredes.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
felhasználónév1000
2024. július 31. 15:14
Miért írják ki, hogy 36 hozzászólás amikor csak 4 db van.. Ez egy újabb nem korrekt gyakorlat lett amandinernél, hogy többen nyissák meg a cikket? Úgy látszik esik a látogatottság de ez várható is volt az utóbbi egy évben történt “fejlesztések” és a cikkek minősége miatt(hoppá, mutatjuk, bréking,stb). Megkockáztatom, hogy ha így megy tovább akkor max még 1 év és annyi.
quantum
2024. július 31. 12:20
Fogait kiverni, jobban tud majd kedveskedni a többi kancigánynak
auditorium
2024. július 31. 10:15
Most egyre gyakoribb a börtönökben a tiltakozás, rombolás, erőszak. Főleg amióta az ol .antifa nő, aki telekürtölte apjával együtt a magyar börtönök "borzalmát" a láblakat miatt, bekerült az EU-P-be képviselőnek havi tizennyolcezer euróért. Megérte neki a verőbandával Bp-re jönni. Most az EU-tagországok börtönhelyzete miatt küzd Brüsszelben. Itáliában ez év januárjától 53-an lettek öngyilkosok az ottani túlzsúfolt börtönökben, 6O%-uk idegen, de ezt elhallgatják. Panaszkodnak, mert a nagy melegben nincs légkondicionálás, csak hideg zuhany jár és a férfiaknál előfordul abúzus is. Egyre kevesebb a börtönőr, mert ők is rabok.... Ezért több helyen felégették a matracokat ezzel tűzesetet okozva. Most mindenütt felbátorodtak, bűn van, de bűnhődés már NE legyen vagy legfeljebb házi őrizet. Mások tulajdonát is el lehet sajátitani, beköltözni és lakbért, rezsit nem fizetni, boltokat kirabolni, pártszékházat megtámadni, szobrokat,képeket összefújni festékkel múzeumokban, ok balos vandálok.
pesti051
2024. július 31. 09:07
Mindjárt jön a Helsinki, a TASZ, Magyar György, akik felvetik a negyven kilós nővér felelősségét a kilencven kilós báránylelkű fogvatartottal szemben, aki bírói tévedés áldozata... Az Európai Parlamentben a helye az ilyen rabnak... Mocskos, kificamodott, mindenfajta erkölcsi normát régen a szemétre dobott liberális Európában élünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!