Megtudtuk, meddig nem szabadulhat ki az antifa támadó

2024. július 12. 13:51

A hírhedt német szélsőbaloldali rohamosztag, a Hammerbande tagja így is pár hónap múlva szabadulhat. Közben elfogtak egy újabb támadót, az ügy elsőrendű vádlottja Ilaria Salis pedig már Giorgia Melonit támadja.

2024. július 12. 13:51
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Nyitókép: Edelhoff elfogása (Fotó: police.hu/youtube)

Miközben a 2023 februári budapesti antifa-támadások egyik újabb elkövetőjét fogták el és adták át a magyar hatóságoknak június végén, döntés született a büntetőügy másodrendű vádlottjáról, aki az eljárás elején  beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláson való jogáról.

A 31 éves német Tobias Edelhoff a hírhedt német szélsőbaloldali rohamosztag, a Hammerbande tagja, a tavalyi akciók végrehajtóinak kiképzője volt, de a támadás után pár nappal az egyik tervezett bántalmazás helyszínéről való menekülés közben, társával együtt elfogták a rendőrök.

Bár Edelhoff beismerte tettét, a bűnszervezetben való részvétel miatt így kiszabott három éves fegyházbüntést nem fogadta el, enyhítésért fellebbezett. Mint később kiderült, bejött a számítása, hiszen a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében 

jelentősen enyhítette büntetését, 1 év tíz hónapra, amelyet fegyház helyett börtön fokozatban kell letöltenie. 

Ezt is ajánljuk a témában

Azonban ahogy az ítélet is tartalmazza, a büntetésbe beszámítják a letartóztatásban eltöltött időt is, ami azt jelenti, hogy a 2023-ban letartóztatott Hammerbande-tag a másodfokú ítélet kihirdetésekor már letöltötte a jogerősen rá kiszabott büntetés kétharmadát, ezért akár feltételesen szabadlábra is kerülhetett volna.

Döntött a bíróság

A Mandiner ez ügyben megkereste a Fővárosi Törvényszéket, amely azt közölte lapunkkal, hogy a bíróság június 17-én hozott végzést a kérdésben, és úgy határozott, hogy

az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.

 A másodfokú bíróság a döntést július 2-án helybenhagyta, így a végzés jogerőssé vált. Ezzel együtt Edelhoff legkésőbb az év végén szabadulni fog. 

Visszatérve a most elfogott elkövetőre, a férfit európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján Berlinben kapták el tavaly decemberben. Miután átadták a magyar hatóságoknak, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A férfi megtagadta a vallomástételt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd a bíróság szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásba helyezte azzal, hogy 30 milliós óvadék esetében bűnügyi felügyeletbe kerülhet. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, de úgy tudjuk erről még nem döntött a bíróság. 

Salis már aktívan politizál

Közben a büntetőügy elsőrendű vádlottja, az európai parlamenti képviselővé választott olasz Ilaria Salis pár napja tartotta meg első beszédét és ünnepeltette magát az olasz baloldal nemzetgyűlésén, és

azt a Giorgia Meloni olasz államfőt nevezte fő célpontjának, akitől korábban segítséget kért.

Ismert, a bűncselekményét tagadó, a tárgyalásaira jókedvűen, mosolyogva érkező szélsőbaloldali aktivista „kimenekítésésre” ördögi tervet eszelt ki az olasz baloldal azzal, hogy hogy EP-képviselőjelöltet csináltak belőle. A trükk pedig be is jött, Salist megválasztották, így szabadon távozhatott, mivel innentől mentelmi jog védi. Legalább is, amíg az ügyben innentől illetékes Európai Parlament nem dönt másként. Ennek menetéről és lehetséges kimeneteléről itt írtunk

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2024. július 12. 20:39
A Salis antifának rendkívül vastag rinocérosz-bőr van a buta pofáján. A magyar börtönre panaszkodik, ahol kesztyűs kézzel bántak vele, pedig aljas indulatból súlyos testi sértést okozott olyan magyar embereknek, akik soha nem ártottak neki, és még csak nem is ismerték! Most meg Melonit is támadja, aki pedig a megérdemeltnél sokkal többet segített neki. Úgy látszik, hogy az olasz bolsevikok se jobbak a magyar testvéreiknél!
figyelő4322
2024. július 12. 20:31
Phm045 2024. július 12. 14:50 "Valahogy az esetek 90%-ban tűzpárbaj alakul ki a bűnelkövető és a rendőrség között, ahol a bűnös otthagyja a fogát..." - A labanc sógoroknál. Amerókában is sokszor ez a helyzet. Igazad van, lenne a magyar rendőrség számára példa, hogy nem kellene mindig sajnálni a bűnözőt. Különösen akkor nem, amikor az illető tényleg ez nagyon veszélyes csirkefogó; amikor meg Antifa, akkor meg 'különös kegyetlenséggel" (hogy jogi kifejezéssel éljek) kellene eljárni!
Obsitos Technikus
2024. július 12. 18:12
Részemről amíg a műanyag lakat meg nem rozsdásodik.
remi
2024. július 12. 17:16
Ahogy nézem a mandiner hamarosan számíthat egy monstre perre doktoragyargyörgy irodájától, a most ide hozott söpredéket ugyanis "férfi"-nek nevezte "valami" helyett. Ebből tuti biztos pereskedés lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!