Bóka János a Kormányinfón elmondta, hogy Magyarország már megkapta a biztos-jelölésre vonatkozó felkérést. „A jelölésre a Bizottság megválasztott elnöke augusztus végi határidőt tűzött ki” – tette hozzá. Bóka hangsúlyozta, hogy
a jelölés joga a miniszterelnöké, aki a megfelelő időben tájékoztatást fog adni.
Korábban Győri Enikő fideszes EP-képviselő neve is felmerült, hogy ő lehet az új uniós biztos-jelölt Várhelyi Olivér utódaként, a portál kormányközeli forrásai Várhelyi Olivér újrázását sem zárták ki. A kormányközeli források azt is hangsúlyozták, hogy Bóka János miniszter neve is reális jelölt lehet, hiszen rendkívüli felkészültséggel bír és jól ismeri az összes uniós brüsszeli dossziét. Végső döntés azonban csak a júniusi európai parlamenti választások után kialakuló erőviszonyok függvényében születik meg.