Füttykoncert

2024. július 11. 21:41

Nem is akad már fent senki azon, hogy a stadionokban szétfütyülik egymás himnuszát a felek.

2024. július 11. 21:41
Magyar szurkolók
Rózsa Péter
Klubrádió

Nyitókép: FRANCK FIFE / POOL / AFP

„Egy apróság, ami mögött igen súlyos emberi válság lapul. Nézem a foci-EB mérkőzéseit, s rendre azt tapasztalom, a kezdés előtt a himnuszokat az ellendrukkerek fülsiketítő füttykoncertje kíséri. Oda-vissza, mindkét csapat tábora ezzel gyalázza a másikat. Mert ez szimpla gyalázkodás. Apró jel, ami viszont rávilágít arra, miként barbarizálódik ma az életünk.  

Nekünk itt Magyarországon már több mint 13 éves gyakorlatunk van ebben. A NER lényege, hogy ellenségeket keres, s ha talál, ha nem, hol a jog, hol az adók, hol a médiában szétfröcskölt karaktergyilkos hazugságok segítségével küzd, minduntalan erejét, mindenhatóságát bizonyítva ezzel a hívek előtt. Ez szimpla gyalázat és barbárság.

Ez az erőfitogtatás azután kórosan terjed, hiszen a példák lefelé hatnak a fejtől a lábig, a vezetőktől, a politikusoktól és az őket kiszolgáló celebektől a tömeg irányába terjed. Régen azt mondtuk a közlekedésben tapasztalható morális állapotok pontosan tükrözik az úgynevezett néplelket. Ma ennek már a közélet verbális terei felelnek meg. A leordított vitapartner vagy éppen a vita nélkül ledorongolt ügyfél, vevő, az utcán az erős emberbe ütköző járókelő, miegymás. Ilyenné vált egyébként a világ, mi itt csak előőrse voltunk ennek.

Érthető, hogy nem is akad már fent senki azon, hogy a stadionokban szétfütyülik egymás himnuszát a felek. Mert már szinte egy rövid hírt sem ér meg, ha a meccsek után jól elagyabugyálják egymást a drukkerek. A kijevi gyermekkórházat ért orosz rakétatámadás árnyékában miért lenne hír egy-egy apró öklözés, székdobálás? Nem költői kérdés sajnos. Ez van, ez lett a megszokás. A brutalitás egy fokozatosan emelkedő ingerküszöbű ember számára szinte elvárássá válik. Annak ellenére, hogy ennek a drukkerei is előbb-utóbb áldozattá válnak.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. július 15. 07:57
Hazugok, tehetségtelenek és ostobák ezek a balog ugatók. Mi volt tavaly a Puskásban? A magyar közönség végigtapsolta az olasz himnuszt! Chiellini meg Donnarumma csak lesett körbe, mivel azt tudták, Budapesten játszanak. Meg is köszönték kezüket felemelve a közönségnek! Én erre büszke vagyok, Rózsa meg egy gennyláda!
alfonzo
2024. július 14. 13:22
apádfaszát, hülye gyerek. újabb (régi) hülyepéter
Box Hill
2024. július 13. 10:45
A nemzetek kommunisták és az EU általi pocskondiázása ezt is elősegítette.
DeGar
2024. július 12. 20:10
A Klubrádió egyik legkiválóbb hazudozó, gyűlölködő fröcsögője az írás szerzője, és nem szégyelli magát.Bizony, nem kéne példát mutatni a jobboldal iránti utálkozásból a rádióban, és akkor kevesebb lenne belőle máshol is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!